A befektetés világa elsőre ijesztőnek tűnhet, különösen, ha a kereskedők és befektetők által használt nyelvezetről van szó. Hogy segítsünk eligazodni ezen az összetett terepen, összeállítottunk egy listát a leggyakoribb tőzsdei kifejezésekről és meghatározásokról.
1. Bika piac: A bikapiacot emelkedő árak és optimizmus jellemzi a részvénypiacon. Ez általában akkor történik, amikor a gazdaság jól teljesít, és a befektetők bíznak a jövőben.
2. Medvepiac: A medvepiac a bikapiac ellentéte. Csökkenő árak és pesszimizmus jellemzi a részvénypiacon. Ez gyakran gazdasági recesszió vagy bizonytalanság idején történik.
3. Blue Chip részvények: A blue chip részvények olyan nagy, befutott vállalatok részvényei, amelyek hosszú ideje stabilak és megbízhatóak. Ezek a vállalatok általában vezető szerepet töltenek be iparágukban, és ismertek arról, hogy a nehéz gazdasági időkben is ellenállóképesek.
4. Osztalék: Az osztalék egy olyan kifizetés, amelyet egy vállalat a részvényeseknek fizet a nyereségéből. Ez a kifizetés általában rendszeresen, például negyedévente történik, és általában a vállalat nyereségének egy része.
5. IPO: Az IPO (initial public offering) az első alkalom, amikor egy vállalat tőzsdére megy, és részvényeit a nyilvánosságnak kínálja eladásra. Ez gyakran mérföldkőnek számít egy vállalat számára, és nagy figyelmet és izgalmat generálhat a tőzsdén.
6. Piaci kapitalizáció: A piaci kapitalizáció a vállalat forgalomban lévő részvényeinek összértéke. Ezt úgy számítják ki, hogy egy részvény aktuális piaci árát megszorozzák a forgalomban lévő részvények teljes számával.
7. P/E arány: Az ár/nyereség arány, vagy P/E arány a vállalat részvényárfolyamának a vállalat nyereségéhez viszonyított mértékegysége. Ezt úgy számítják ki, hogy a részvény aktuális piaci árfolyamát elosztják a vállalat elmúlt 12 hónapra vonatkozó részvényenkénti nyereségével.
Ez csak néhány a sok kifejezés és meghatározás közül, amelyekkel a befektetés világában találkozhat. Ha megismerkedik ezekkel és más kulcsfontosságú fogalmakkal, jobban megértheti a tőzsde működését, és megalapozottabb befektetési döntéseket hozhat.
A részvények kategorizálásának számos módja van, és a különböző befektetők és elemzők különböző rendszereket használhatnak. Az egyik elterjedt módszer azonban az, hogy a részvényeket iparágak alapján 11 kategóriába sorolják. Ezek a kategóriák a következők:
1. Energia – ide tartoznak az olaj-, gáz- és megújulóenergia-termeléssel és -elosztással foglalkozó vállalatok.
2. Anyagok – a bányászatban, fémiparban, erdészetben és mezőgazdaságban tevékenykedő vállalatokat foglalja magában.
3. Ipari ágazatok – a gyártással, szállítással és infrastruktúrával foglalkozó vállalatokat foglalja magában.
4. Fogyasztói diszkrecionális termékek – olyan vállalatokat foglal magában, amelyek nem alapvető árukat és szolgáltatásokat értékesítenek, mint például a kiskereskedelem, a szórakoztatás és a vendéglátás.
5. Fogyasztási cikkek – olyan vállalatokat foglal magában, amelyek alapvető árukat és szolgáltatásokat értékesítenek, például élelmiszereket, italokat és háztartási termékeket.
6. Egészségügy – gyógyszerekkel, biotechnológiával, orvosi eszközökkel és egészségügyi szolgáltatásokkal foglalkozó vállalatokat foglal magában.
7. Pénzügyek – a banki, biztosítási és befektetési tevékenységgel foglalkozó vállalatokat foglalja magában.
8. Információs technológia – magában foglalja a szoftverekkel, hardverekkel és egyéb technológiai termékekkel és szolgáltatásokkal foglalkozó vállalatokat.
9. Kommunikációs szolgáltatások – magában foglalja a médiával, távközléssel és szórakoztatással foglalkozó vállalatokat.
10. Ingatlan – az ingatlanok kezelésével, fejlesztésével és befektetésével foglalkozó vállalatokat foglalja magában.
11. Közüzemi szolgáltatások – magában foglalja az áram-, gáz- és vízszolgáltatással foglalkozó vállalatokat.
A befektetők dönthetnek úgy, hogy a kockázat csökkentése és a hozam potenciális növelése érdekében portfóliójukat több ágazat és kategória részvényeibe történő befektetéssel diverzifikálják.
A 20%-os szabály a részvényeknél egy kockázatkezelési stratégia, amely egy részvény eladását javasolja, ha annak értéke a beszerzési árához képest 20%-kal csökken. Ez a szabály azon az elképzelésen alapul, hogy ha egy részvény értékének 20%-át elvesztette, akkor valószínűtlen, hogy teljesen helyreáll, és a részvény megtartása további veszteségeket eredményezhet.
A 20%-os szabályt gyakran alkalmazzák azok a befektetők, akik korlátozni szeretnék veszteségeiket és védeni portfóliójukat. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy ez a szabály nem jelent garanciát a sikerre, és más kockázatkezelési stratégiákkal, például a diverzifikációval és az eszközallokációval együtt kell alkalmazni.
Azt is fontos megjegyezni, hogy a 20%-os szabály nem minden helyzetben alkalmazható, például ha a befektető hosszú távú befektetési horizontot követ, vagy ha részvényeket tart egy jól diverzifikált portfólióban. Ezekben az esetekben célszerűbb lehet a rövid távú árfolyammozgások helyett a vállalat fundamentumaira és hosszú távú növekedési potenciáljára összpontosítani.
Összességében a 20%-os szabály hasznos eszköz a részvénypiaci kockázatokat kezelni kívánó befektetők számára, de más stratégiákkal együtt kell használni, és az egyes befektetők céljaihoz és kockázattűrő képességéhez kell igazítani.
Az 5 napos szabály a részvényeknél az amerikai Federal Reserve Board által meghatározott szabályozás, amely előírja a befektetők számára, hogy a készpénzzel vásárolt értékpapírokat öt munkanapon belül ki kell fizetniük. Ezt a szabályt T+5-nek is nevezik, ahol a T a kereskedés napját jelenti. Ha a befektető nem teljesíti a fizetést az 5 napos határidőn belül, a bróker margin call-t bocsáthat ki, ami arra kötelezi a befektetőt, hogy további pénzeszközöket vagy értékpapírokat helyezzen letétbe a vásárlás költségeinek fedezésére. Ha a letéti felszólítás nem teljesül, a bróker eladhatja az értékpapírokat a tartozás behajtása érdekében, ami a befektető számára jelentős veszteséget eredményezhet. Az 5 napos szabály célja annak biztosítása, hogy a befektetők elegendő pénzeszközzel rendelkezzenek vásárlásaik fedezésére, a nemfizetés kockázatának csökkentése és a pénzügyi piacok stabilitásának fenntartása.