Amikor egy vállalkozásnak be kell töltenie egy pozíciót, két lehetősége van: bérszámfejtett alkalmazottat vagy független vállalkozót alkalmazhat. Mindkét lehetőségnek megvannak az előnyei és hátrányai, és fontos, hogy megértsük őket, mielőtt döntést hozunk.
Először is beszéljünk egy alkalmazott bérszámfejtésen történő felvételéről. Egy bérszámfejtő alkalmazott esetében a vállalkozásnak nagyobb befolyása van a munkaidő-beosztás és a felelősségi körök felett. A munkavállalót olyan juttatások is megilletik, mint az egészségbiztosítás, a fizetett szabadidő és a nyugdíjprogram. Ez lojálisabb és elkötelezettebb munkaerőt eredményezhet.
A bérszámfejtő alkalmazott felvétele azonban költséges is lehet. A vállalkozásnak további adókat, munkavállalói kártérítési biztosítást és munkanélküliségi biztosítást kell fizetnie. Az is előfordulhat, hogy képzést és felszerelést kell biztosítaniuk a munkavállaló számára.
Másrészről viszont a független vállalkozó alkalmazása költséghatékonyabb lehet. A vállalkozás csak a vállalkozó által elvégzett munkáért fizet, és nem kell juttatásokat biztosítania, illetve további adókat fizetnie. Ráadásul a független vállalkozók gyakran speciális készségekkel rendelkeznek, és projektről projektre dolgozhatnak.
A független vállalkozók alkalmazásának azonban hátrányai is lehetnek. A vállalkozás kevésbé tudja ellenőrizni az időbeosztásukat és a munkaterméket, és a vállalkozó egyszerre több ügyféllel is dolgozhat. Továbbá, ha egy alkalmazottat tévesen minősítenek független vállalkozónak, az jogi következményekkel és büntetésekkel járhat.
Összefoglalva, mind a bérszámfejtő, mind a független vállalkozó alkalmazása rendelkezik előnyökkel és hátrányokkal. Fontos, hogy egy vállalkozás mérlegelje egyéni igényeit és költségvetését, mielőtt döntést hoz. A jogi vagy pénzügyi szakemberrel való konzultáció szintén segíthet a szabályoknak való megfelelés biztosításában és a költséges hibák elkerülésében.
Az, hogy jobb-e független vállalkozónak vagy W-2 alkalmazottnak lenni, számos tényezőtől függ, például a munka preferenciáitól, a munkahely biztonságától, a jövedelem stabilitásától és az adóvonzatoktól.
Független vállalkozóként nagyobb befolyása van a munkaidő-beosztás, a díjszabás és az ügyfelek felett. Ön a saját főnöke, és megválaszthatja a projektjeit és ügyfeleit. Ugyanakkor Ön felelős a saját adójáért, egészségbiztosításáért és nyugdíjbiztosításáért. Nem kap olyan juttatásokat sem, mint a fizetett szabadidő, a betegszabadság vagy a munkavállalói kártérítés.
Másrészt W-2 alkalmazottként kevesebb befolyása van a munkaidő-beosztás és a díjszabás felett. Ugyanakkor olyan juttatásokat kap, mint az egészségbiztosítás, a nyugdíjbiztosítás és a fizetett szabadidő. Emellett nagyobb biztonságban van a munkahelye, és olyan munkaügyi törvények védik, mint a minimálbérre és a túlórára vonatkozó törvények.
Ami az adóvonzatokat illeti, a független vállalkozóknak önálló vállalkozói adót kell fizetniük, amely magasabb lehet, mint a W-2 alkalmazottak által fizetett adó. A független vállalkozók azonban levonhatják az olyan üzleti kiadásokat, mint az otthoni irodai költségek, az utazási költségek és a felszerelési költségek.
Végső soron a döntés, hogy független vállalkozó vagy W-2 alkalmazott legyen-e, az egyéni preferenciáktól és körülményektől függ. Fontos, hogy a döntés meghozatala előtt mérlegelje az egyes lehetőségek előnyeit és hátrányait, és vegye figyelembe az olyan tényezőket, mint a jövedelem stabilitása, a munkahely biztonsága és az adóvonzatok.
A fő különbség a 1099-es és a bérszámfejtéses munkavállaló között a besorolásuk és a fizetésük módja.
A 1099-es alkalmazottat független vállalkozónak is nevezik, és nem tekinthető annak a vállalatnak az alkalmazottjának, amelynek dolgozik. Ehelyett egy adott munka vagy projekt elvégzésére szerződnek, és ezért a munkáért projektenként fizetik ki őket. A 1099-es alkalmazottak maguk fizetik az adót, és nem kapnak semmilyen juttatást attól a vállalattól, amelynek dolgoznak. Egyidejűleg több ügyfélnek is dolgozhatnak.
Ezzel szemben a bérszámfejtő alkalmazott teljes vagy részmunkaidős alkalmazottja annak a vállalatnak, amelynek dolgozik. Rendszeres fizetést vagy órabért kapnak, és jogosultak a vállalati juttatásokra, például egészségbiztosításra, fizetett szabadidőre és nyugdíjbiztosításra. A bérszámfejtő alkalmazottaknak a fizetésükből adót tartanak vissza, és az év végén W-2 nyomtatványt kapnak adózási célokra. Rájuk is vonatkoznak a vállalati irányelvek és eljárások, és lehet, hogy meghatározott beosztásuk vagy munkaidejük van.
Összességében a fő különbség a 1099-es és a bérszámfejtő alkalmazottak között a besorolásukban és a fizetési struktúrájukban van. Míg a 1099-es alkalmazottak önálló vállalkozók, és projektalapon fizetik őket, addig a bérszámfejtő alkalmazottak teljes vagy részmunkaidős alkalmazottak a vállalatnál, amelynek dolgoznak, és rendszeres bért és juttatásokat kapnak.
Az Egyesült Államokban nincs konkrét dollárösszeg, amely meghatározza, hogy egy alkalmazottat bérlistára kell-e tenni vagy sem. Ehelyett a meghatározás a ledolgozott órák száma, az elvégzett munka típusa és a munkáltató besorolása alapján történik.
A Fair Labor Standards Act (FLSA) szerint minden olyan munkavállalót, aki heti 40 óránál többet dolgozik, meg kell fizetni a túlórákért, függetlenül attól, hogy bérlistán van-e vagy sem. Emellett egyes államoknak saját túlóratörvényeik vannak, amelyek előírhatják a munkáltatók számára, hogy bizonyos napi vagy heti óraszámnál többet dolgozó munkavállalóknak túlórát fizessenek.
Adózási célokból az Internal Revenue Service (IRS) megköveteli a munkáltatóktól, hogy jelentsenek minden, a munkavállalóknak fizetett kifizetést, függetlenül annak összegétől. Ez azt jelenti, hogy még ha egy munkavállaló évi 600 dollárnál kevesebbet kap is, a munkáltatónak akkor is jelentenie kell ezeket a kifizetéseket az adóbevallásában.
Összefoglalva, nincs konkrét dollárösszeg, amely meghatározza, hogy egy munkavállalót fel kell-e venni a bérlistára vagy sem. Ehelyett a munkáltatóknak a ledolgozott órák számát, az elvégzett munka típusát és az alkalmazandó túlóratörvényeket kell figyelembe venniük, amikor eldöntik, hogy a munkavállalót bérlistára kell-e tenniük vagy sem. Ezen túlmenően a munkáltatóknak minden, a munkavállalóknak folyósított kifizetést be kell jelenteniük az IRS-nek, függetlenül az összeg nagyságától.