A feltételes értékelési módszer (CVM) egy olyan közgazdasági technika, amelyet egy olyan áru vagy szolgáltatás értékének becslésére használnak, amellyel nem kereskednek a piacon. Általában a környezeti javak és szolgáltatások, például a tiszta levegő vagy víz, valamint a természeti erőforrások, például az erdők vagy a vizes élőhelyek gazdasági értékének mérésére használják. A CVM egy felmérésen alapuló megközelítés, amely megkérdezi az egyéneket, hogy mennyit lennének hajlandók fizetni (WTP) egy adott jószágért vagy szolgáltatásért, vagy mennyit fogadnának el (WTA), ha lemondanának róla.
A CVM azon az elképzelésen alapul, hogy az egyének preferenciákkal rendelkeznek a nem piaci javak és szolgáltatások iránt, és hajlandóak fizetni értük. A módszer lényege, hogy az egyéneknek egy hipotetikus forgatókönyvet mutatnak be, amelyben arra kérik őket, hogy mondják meg a WTP-jüket vagy WTA-jukat az értékelt árura vagy szolgáltatásra vonatkozóan. A felmérés kérdéseit úgy tervezték, hogy olyan válaszokat kapjanak, amelyek a lehető legközelebb állnak az egyén valódi értékéhez. A felmérésből gyűjtött adatokat ezután elemzik, hogy megbecsüljék az értékelt áru vagy szolgáltatás teljes gazdasági értékét.
A CVM-et széles körben használják a környezetgazdaságtan területén a nem piaci javak és szolgáltatások értékelésére. A kutatók például a CVM-et használták a Chesapeake-öböl vízminőségének javulása, a kaliforniai légszennyezés csökkenése és a vizes élőhelyek védelmének értékének becslésére az Egyesült Államokban. A CVM-et használták a kulturális javak és szolgáltatások, például a történelmi nevezetességek és múzeumok értékének meghatározására is.
A CVM-et azonban néhány közgazdász kritikával illette, akik szerint nehéz felmérésekkel pontos WTP- és WTA-értékeket kinyerni az egyénekből. A kritikusok azzal is érvelnek, hogy a CVM felmérések hipotetikus jellege nem feltétlenül tükrözi pontosan a valós viselkedést. E kritikák ellenére a CVM továbbra is népszerű és széles körben használt módszer a nem piaci áruk és szolgáltatások értékelésére.
Összefoglalva, a feltételes értékelési módszer értékes közgazdasági eszköz a nem piaci áruk és szolgáltatások értékének becslésére. Bár vannak kritikák a CVM-mel kapcsolatban, azt széles körben használják a környezeti és kulturális javak és szolgáltatások gazdasági értékére vonatkozó fontos információk szolgáltatására. Mivel a társadalom egyre nagyobb hangsúlyt fektet a természeti és kulturális erőforrások értékére, a CVM valószínűleg továbbra is fontos eszköz marad a politikai döntéshozók és a kutatók számára.
A feltételes értékelési módszer (CVM) a környezetgazdaságtanban alkalmazott technika arra, hogy megbecsülje az egyének által az olyan környezeti javaknak vagy szolgáltatásoknak tulajdonított értéket, amelyeket jellemzően nem értékesítenek a piacokon. A módszer során megkérdezik az egyéneket, hogy mennyit lennének hajlandók fizetni (WTP) vagy elfogadni (WTA) egy adott környezeti jószágért vagy szolgáltatásért, például a tiszta levegőért vagy egy védett természeti területért.
A CVM jellemzően az egyének reprezentatív mintájának felmérését jelenti, egy hipotetikus forgatókönyv bemutatását, amely leírja az értékelt környezeti javakat vagy szolgáltatásokat, és arra kéri őket, hogy nyilatkozzanak a WTP vagy WTA értékükről. Az eredményeket ezután arra használják fel, hogy megbecsüljék a társadalom által a környezeti javaknak vagy szolgáltatásoknak tulajdonított összesített értéket.
A CVM-et számos környezetvédelmi politikai kontextusban alkalmazták, például a környezetvédelmi szabályozások előnyeinek értékelésére, a környezeti katasztrófák gazdasági hatásainak felmérésére és a környezetvédelem optimális szintjének meghatározására. A módszer azonban kritikák és viták tárgya volt, különösen a megbízhatóságát és érvényességét illetően. Ezért fontos, hogy a CVM-et más értékelési módszerekkel együtt alkalmazzák, és az eredmények értelmezésekor gondosan figyelembe kell venni a módszer sajátos kontextusát és korlátait.
A feltételes választás módszere egy olyan menedzsmentstratégia, amelyet a munkáltatók alkalmazottaik preferenciáinak és prioritásainak azonosítására használnak a különböző munkával kapcsolatos szempontokkal, például a munkaidővel, a munkaköri feladatokkal és a díjazással kapcsolatban. Ez a módszer azt jelenti, hogy a munkavállalóknak egy sor lehetőséget vagy választási lehetőséget biztosítanak, amelyek közül egyéni igényeik és preferenciáik alapján választhatnak. A felkínált választási lehetőségek közé tartozhat a rugalmas munkaidő, a munkamegosztás, a távmunka, az alternatív munkarend és a különböző juttatási csomagok.
A feltételes választási módszer célja a munkavállalói elkötelezettség és a munkahelyi elégedettség előmozdítása azáltal, hogy a munkavállalók beleszólhatnak a munkájukat érintő döntésekbe. Azáltal, hogy a munkavállalóknak lehetőségeket biztosítanak, és lehetővé teszik számukra a választást, a munkáltatók rugalmasabb és alkalmazkodóbb munkakörnyezetet hozhatnak létre, amely megfelel a munkaerő igényeinek. Ez magasabb munkavállalói megtartási arányt, nagyobb termelékenységet és pozitívabb munkahelyi kultúrát eredményezhet.
A feltételes választás módszerének alkalmazásához a munkáltatók felméréseket vagy fókuszcsoportokat végezhetnek, hogy visszajelzéseket gyűjtsenek a munkavállalóiktól különböző, a munkával kapcsolatos témákkal kapcsolatban. E visszajelzések alapján a munkáltatók olyan választási lehetőségeket dolgozhatnak ki, amelyek összhangban vannak a munkaerő igényeivel és preferenciáival. Ezeket a lehetőségeket ezután a munkavállalók elé lehet tárni, hogy megfontolják és kiválasszák őket.
Összességében a feltételes választás módszere értékes eszköz a munkavállalók irányításához és a pozitív munkahelyi környezet megteremtéséhez. Azáltal, hogy a munkavállalóknak választási lehetőségeket és opciókat biztosítanak, a munkáltatók elősegíthetik egy elkötelezettebb és elégedettebb munkaerő kialakulását, amely jobban fel van készülve arra, hogy megfeleljen a munkájuk által támasztott követelményeknek.