A kapitalista társadalomban a gazdasági szabadság a gazdaság működésének alapvető szempontja. A laissez-faire közgazdaságtan, más néven szabadpiaci közgazdaságtan egy olyan irányzat, amely a gazdasági szabadság és a gazdaságba való minimális kormányzati beavatkozás fontosságát hangsúlyozza.
A laissez-faire kifejezés franciául annyit jelent, hogy „hagyjuk” vagy „hagyjuk, hogy az emberek azt tegyék, amit akarnak”. A laissez-faire közgazdaságtan azon a meggyőződésen alapul, hogy a gazdaság akkor működik a leghatékonyabban, ha az egyének szabadon, kormányzati beavatkozás nélkül követhetik saját érdekeiket. Ebben a rendszerben az árakat a kereslet és a kínálat határozza meg, és az erőforrások elosztása a piaci erők alapján történik.
A laissez-faire közgazdaságtan hívei azzal érvelnek, hogy a gazdaságba történő kormányzati beavatkozás, mint például az árszabályozás vagy a támogatások, a piac hatékonyságának csökkenéséhez és torzulásához vezethet. Ha például a kormányzat árplafont szab a bérleti díjakra, a bérbeadók nem lesznek ösztönözve ingatlanjaik karbantartására vagy újakba való beruházásra, ami a bérlakások hiányához vezethet. Hasonlóképpen, bizonyos iparágak támogatása túltermeléshez és pazarláshoz vezethet.
A laissez-faire közgazdaságtan kritikusai azzal érvelnek, hogy jövedelemegyenlőtlenséghez és a vagyon kevesek kezében való koncentrációjához vezethet. Állami beavatkozás nélkül – érvelnek – a piac nem biztosíthatja az alapvető javakat és szolgáltatásokat, például az egészségügyi ellátást vagy az oktatást, azok számára, akik nem engedhetik meg maguknak.
A laissez-faire közgazdaságtan hívei azonban azzal érvelnek, hogy a piac hatékonyabban képes biztosítani ezeket a javakat és szolgáltatásokat, mint a kormányzat. Például azzal érvelnek, hogy az egészségügyi szolgáltatók közötti verseny alacsonyabb költségeket és jobb minőségű ellátást eredményezhet.
A gyakorlatban a legtöbb gazdaság valahol a laissez-faire és a kormányzati beavatkozás között mozog. Az Egyesült Államokban például számos szabályozás és támogatás védi a fogyasztókat és segíti a versenyt, de a gazdaság még mindig nagyrészt a piaci erőkön alapul.
Összességében a laissez-faire közgazdaságtan fogalmát fontos megérteni a kapitalista társadalomban. Bár kétségtelenül vannak előnyei és hátrányai ennek a megközelítésnek, ez továbbra is a modern világot alakító gazdasági rendszer alapvető szempontja.
A laissez-faire egy olyan gazdasági elmélet, amely a minimális kormányzati beavatkozást támogatja a piacon, és hagyja, hogy a szabad piaci erők, például a kereslet és a kínálat határozza meg az árakat és az erőforrások elosztását. A „laissez-faire” kifejezés a francia nyelvből származik, és azt jelenti, hogy „hagyjuk, hogy legyen” vagy „hagyjuk, hogy legyen”.
A laissez-faire példája az Egyesült Államokban a 19. század végén és a 20. század elején volt megfigyelhető, amikor a kormányzat a gazdaságot nem befolyásolta. Ebben az időszakban a kormány nem avatkozott bele a magánvállalkozások működésébe, és a piac minimális szabályozással vagy beavatkozással működhetett. Ez a gazdasági növekedés és jólét időszakához vezetett, mivel a vállalkozók és a vállalkozások képesek voltak újítani és új termékeket és szolgáltatásokat létrehozni, a fogyasztóknak pedig több választási lehetőségük és olcsóbb árukhoz való hozzáférésük volt.
A laissez-faire kritikusai azonban azzal érvelnek, hogy ez jövedelmi egyenlőtlenségekhez, piaci kudarcokhoz, valamint a munkavállalók és a fogyasztók kizsákmányolásához vezethet. Azzal érvelnek, hogy a kormánynak szerepet kell vállalnia a piac szabályozásában a méltányosság biztosítása, a fogyasztók védelme és a monopóliumok vagy oligopóliumok megakadályozása érdekében.
A laissez-faire közgazdaságtan egy olyan irányzat, amely a gazdaságba való minimális kormányzati beavatkozás mellett érvel. A laissez-faire közgazdaságtan három alapelve a következő:
1. Szabad piacok: A laissez-faire közgazdaságtan első elve, hogy a piacoknak mentesnek kell lenniük a kormányzati beavatkozástól. Ez azt jelenti, hogy az árakat a keresletnek és a kínálatnak kell meghatároznia, és a vállalkozásoknak szabadon, kormányzati beavatkozás nélkül kell versenyezniük egymással. A laissez-faire közgazdaságtan hívei úgy vélik, hogy a szabad piac a leghatékonyabb módja az erőforrások elosztásának és a jólét megteremtésének.
2. Korlátozott kormányzás: A laissez-faire közgazdaságtan második alapelve, hogy a kormányzatnak korlátozott szerepet kell játszania a gazdaságban. Ez azt jelenti, hogy a kormánynak csak akkor kellene beavatkoznia a piacba, ha egyértelmű piaci kudarcról van szó, például monopóliumról vagy negatív externáliákról. A laissez-faire közgazdaságtan hívei úgy vélik, hogy a gazdaságba való kormányzati beavatkozás nem szándékolt következményekhez vezethet, például a verseny csökkenéséhez és magasabb árakhoz.
3. Egyéni szabadság: A laissez-faire közgazdaságtan harmadik alapelve, hogy az egyéneknek szabadságot kell biztosítani arra, hogy saját gazdasági érdekeiket a kormányzat beavatkozása nélkül követhessék. Ez azt jelenti, hogy az egyéneknek szabadon, kormányzati szabályozás nélkül kell vállalkozásokat indítaniuk, befektetniük a piacon, és gazdasági döntéseket hozniuk. A laissez-faire közgazdaságtan hívei úgy vélik, hogy az egyéni szabadság elengedhetetlen a gazdasági növekedéshez és a jóléthez.
A „laissez” kifejezés a francia nyelvből származik, és azt jelenti, hogy „hagyd csinálni” vagy „hagyd, hogy legyen”. A pénzügyek és a közgazdaságtan világában a laissez a gazdasági liberalizmus elvére utal, amely a gazdaságba való minimális kormányzati beavatkozást támogatja. A laissez-faire közgazdaságtan koncepciója azon a meggyőződésen alapul, hogy a piacnak szabadon kell működnie, mindenféle korlátozás, szabályozás vagy kormányzati beavatkozás nélkül. Ezt a megközelítést gyakran a klasszikus liberalizmussal hozzák összefüggésbe, és a kapitalizmus egyik alapelvének tekintik. A laissez lényegében azt jelenti, hogy a szabad piac a kormányzati hatóságok akadályozása vagy beavatkozása nélkül működhet. Fontos megjegyezni, hogy bár a laissez-faire közgazdaságtannak vannak támogatói, vannak kritikusai is, akik szerint egyenlőtlenséghez, monopóliumokhoz és társadalmi igazságtalansághoz vezethet.