A számvitelben a készlet a mérleg lényeges eleme. A készlet azokat az árukat jelenti, amelyeket a vállalat eladásra vagy a tevékenysége során történő felhasználásra tart készleten. A készlet értékének meghatározásához ki kell számítani a végkészlet teljes bekerülési értékét. Ez különösen fontos az árukat vásárló és értékesítő vállalatok számára, mivel a zárókészlet költsége közvetlenül befolyásolja az eladott áruk költségét és végső soron a vállalat nyereségességét.
A vállalatok többféle költségszámítási módszert használnak a készlet értékének meghatározására, köztük a FIFO (First-In, First-Out), LIFO (Last-In, First-Out) és a súlyozott átlag módszereket. A FIFO módszer azt feltételezi, hogy az elsőként beszerzett áruk az elsőként eladott áruk, míg a LIFO módszer azt feltételezi, hogy az utoljára beszerzett áruk az elsőként eladott áruk. A súlyozott átlag módszer figyelembe veszi az időszak során beszerzett összes áru költségét, és kiszámítja az egységenkénti átlagos költséget.
Függetlenül az alkalmazott költségszámítási módszertől, a zárókészlet összköltségét úgy határozzuk meg, hogy a készleten lévő egységek számát megszorozzuk az egységenkénti költséggel. Például, ha egy vállalatnak 100 darab termék van készleten, és az egységenkénti költség 10 dollár, akkor a zárókészlet teljes költsége 1000 dollár lesz.
Fontos megjegyezni, hogy az egységenkénti költség nem biztos, hogy állandó az egész időszak alatt. Ha a vállalatnál változások következnek be az áruk költségében, például áremelések vagy árengedmények, akkor az egységenkénti költség változhat. Ebben az esetben a vállalatnak ennek megfelelően ki kell igazítania a zárókészlet bekerülési értékét, hogy az tükrözze a készleten lévő áruk tényleges bekerülési értékét.
A zárókészlet teljes költségének meghatározása mellett a vállalatoknak figyelembe kell venniük a készlethez kapcsolódó minden további költséget is, mint például a tárolási, kezelési és szállítási költségeket. Ezeket a költségeket könyvviteli költségeknek nevezik, és a zárókészlet összköltségébe bele kell számítani.
Összefoglalva, a zárókészlet teljes bekerülési értékének meghatározása a készletértékelés lényeges része. A vállalatoknak ki kell választaniuk a működésükhöz legjobban illeszkedő költségszámítási módszert, és ki kell számítaniuk az egységenkénti költséget a készleten lévő készlet értékének meghatározásához. Fontos figyelembe venni a készlethez kapcsolódó minden további költséget is, hogy pontosan tükrözze a zárókészlet teljes költségét. E tényezők figyelembevételével a vállalatok megalapozott döntéseket hozhatnak készletgazdálkodásukkal kapcsolatban, és biztosíthatják pénzügyi kimutatásaik pontosságát.
A nem költségalapú rendszer használata a zárókészlet költségének meghatározásához egy kicsit nagyobb kihívást jelenthet, mint a költségalapú rendszer használata. A nem költségalapú rendszerben a készletet olyan tényezők alapján értékelik, mint a piaci érték vagy a pótlási költség, nem pedig a készlet előállításának vagy beszerzésének tényleges költségei alapján.
A befejező készlet költségének nem költségalapú rendszerrel történő meghatározásához először meg kell határoznia a készlet értékét a jelenlegi piaci érték vagy a pótlási költség alapján. Ez elvégezhető a készlet fizikai számbavételével, majd a hasonló tételek aktuális piaci árainak felkutatásával.
Amint megvan a készlet értéke, le kell vonnia az esetlegesen felmerülő költségeket, például a szállítási vagy kezelési díjakat, hogy megkapja a készlet nettó értékét. Ezt a nettó értéket lehet aztán a zárókészlet bekerülési értékeként használni.
Fontos megjegyezni, hogy bár a nem költségalapú rendszert egyszerűbb lehet bevezetni és használni, mint a költségalapú rendszert, nem biztos, hogy mindig a legpontosabb képet adja a készlet értékéről. Az olyan tényezők, mint a piaci ingadozások, a kínálat és a kereslet, valamint egyéb gazdasági feltételek mind befolyásolhatják a készlet értékét, és fontos, hogy ezeket a tényezőket figyelembe vegyük a készlet valódi értékének meghatározásakor.
Az összköltség (TC) képlete a termék előállítása vagy szolgáltatás nyújtása során felmerülő összes változó költség (VC) és fix költség (FC) összege. Ennek a képletnek a matematikai ábrázolása a következő:
TC = FC + VC
Az állandó költségek olyan költségek, amelyek nem változnak a termelés vagy az értékesítés szintjével, mint például a bérleti díj, a biztosítás és az állandó alkalmazottak fizetése. A változó költségek viszont olyan költségek, amelyek a termelés vagy az értékesítés szintjével változnak, mint például a nyersanyagok, a munkaerőköltségek és a szállítási költségek.
A termék előállításának összköltségét úgy lehet kiszámítani, hogy egy adott termelési szintre vonatkozóan össze kell adni az összes állandó és változó költséget. Ez a számítás segít a vállalkozásoknak meghatározni a nullszaldópontot, azaz azt a termelési vagy értékesítési szintet, amelynél a keletkezett bevétel fedezi az összes felmerült költséget. A teljes költség ismeretében a vállalkozások meghatározhatják haszonkulcsukat is, és megalapozott döntéseket hozhatnak az árképzésről, a termelési szintekről és a költségcsökkentő intézkedésekről.
A teljes költség kiszámításának képlete az üzleti életben a következő:
Teljes költség = Állandó költségek + változó költségek
Az állandó költségek olyan költségek, amelyek nem változnak a termelés vagy az értékesítés szintjétől függően, mint például a bérleti díj, a fizetések és a biztosítások. A változó költségek viszont olyan költségek, amelyek a termelés szintjétől függően változnak, mint például a nyersanyagok és a gyártási költségek.
A teljes költség kiszámításához a vállalkozásnak össze kell adnia az összes állandó és változó költséget egy adott időszakra, például egy hónapra vagy egy évre vonatkozóan. Ezt a teljes költségszámot a vállalkozásoknak azért fontos ismerniük, mert ez segít meghatározni a nullszaldópontot, vagyis azt az értékesítési szintet, amely az összes költség fedezéséhez és a nyereség eléréséhez szükséges. A vállalkozások számára az is fontos, hogy idővel nyomon kövessék a teljes költségüket, hogy azonosítsák a költségmegtakarítási lehetőségeket, és biztosítsák, hogy az árképzési stratégiájuk megfelelő legyen az összes költség fedezésére és a nyereségtermelésre.