A költségáramlási feltételezések az üzleti számvitel egyik legfontosabb szempontja. A vállalatok ezeket a feltételezéseket használják a készletek és az eladott áruk költségének (COGS) értékének meghatározásához. Három fő költségáramlási feltételezés létezik: First-In, First-Out (FIFO), Last-In, First-Out (LIFO) és az átlagköltség. Mindegyik módszernek megvannak az előnyei és hátrányai, és a vállalatok azt választják, amelyik a legjobban megfelel az igényeiknek.
A FIFO feltételezi, hogy az elsőként megvásárolt tételeket elsőként értékesítik. Más szóval, az eladott áruk költsége a legrégebbi készlet bekerülési értékén alapul. Ez a módszer előnyös a romlandó árukat értékesítő vagy nagy forgalmú vállalatok számára, mivel az áruk aktuális piaci árát tükrözi. A FIFO magasabb nettó jövedelmet eredményez inflációs időszakokban is, ami előnyös lehet azon vállalatok számára, amelyek nyereségük alapján adóznak.
Másrészt a LIFO azt feltételezi, hogy az utoljára vásárolt tételeket adják el elsőként. Ez a módszer előnyös azon vállalatok számára, amelyeknek alacsony a fluktuációs rátája, vagy amelyek nem romlandó árukkal foglalkoznak. A LIFO az eladott áruk aktuális költségét tükrözi, így jobban tükrözi a vállalat valós kiadásait. A LIFO azonban inflációs időszakokban alacsonyabb nettó jövedelmet eredményez, ami hátrányos lehet azon vállalatok számára, amelyek a nyereségük alapján adóznak.
Az átlagköltség olyan módszer, amely az összes készletköltség átlagát veszi alapul a készlet értékének és az eladott áruk bekerülési értékének meghatározásához. Ez a módszer előnyös azon vállalatok számára, amelyeknél a magas és alacsony költségű leltári tételek keverednek. Az átlagköltséget könnyű kiszámítani, és középutat biztosít azon vállalatok számára, amelyek nem akarják a FIFO vagy a LIFO módszert alkalmazni.
Összefoglalva, a költségáramlási feltételezések alapvető fontosságúak a vállalatok számára a készletérték és az eladott áruk költségének pontos meghatározásához. Mindegyik módszernek megvannak az előnyei és hátrányai, és a vállalatoknak azt kell választaniuk, amelyik a legjobban megfelel az igényeiknek. A FIFO előnyös a romlandó árukkal foglalkozó vagy nagy forgalmú vállalatok számára, míg a LIFO előnyös a nem romlandó árukkal foglalkozó vagy alacsony forgalmú vállalatok számára. Az átlagköltség egy középutas módszer, amely könnyen kiszámítható és hasznos a magas és alacsony költségű leltári tételek keverékével rendelkező vállalatok számára.
A költségáramlási feltételezések azokat a módszereket jelentik, amelyeket a vállalatok arra használnak, hogy meghatározzák, hogyan kell a készletköltséget a termékek értékesítése során az eladott áruk költségéhez (COGS) rendelni. A három leggyakoribb költségáramlási feltételezés a FIFO (first in, first out), az LIFO (last in, first out) és a súlyozott átlagköltség.
FIFO esetén a legrégebbi készletet adják el először, és ezeknek a tételeknek a költségét rendelik a COGS-hez. Ez a módszer feltételezi, hogy a készletköltségek idővel növekednek, és a legfrissebb készlet drágább, mint a legrégebbi.
A LIFO módszer szerint a legfrissebb készletet adják el először, és e tételek bekerülési értékét a COGS-hez rendelik. Ez a módszer feltételezi, hogy a készletköltségek idővel csökkennek, és a legrégebbi készlet olcsóbb, mint a legújabb.
A súlyozott átlagköltség szerint az összes készlet költségét átlagolják, és ezt az átlagköltséget rendelik a COGS-hez. Ezt a módszert akkor alkalmazzák, ha a készletköltségek időben viszonylag stabilak.
A költségáramlási feltételezés megválasztása jelentős hatással lehet a vállalat pénzügyi kimutatásaira és adókötelezettségére. A vállalatoknak olyan költségáramlási feltételezést kell választaniuk, amely a legjobban tükrözi készletgazdálkodási gyakorlatukat és pénzügyi céljaikat.
Az, hogy milyen költségáramlási feltételezést kell használni, a vállalkozás által választott készletköltségszámítási módszertől függ. Többféle készletköltségszámítási módszer áll rendelkezésre, köztük a FIFO (First-in, First-out), a LIFO (Last-in, First-out) és a súlyozott átlagköltség.
A FIFO azt feltételezi, hogy az elsőként beszerzett tételek az elsőként eladott tételek, míg a LIFO azt feltételezi, hogy az utoljára beszerzett tételek az elsőként eladott tételek. A súlyozott átlagköltség az összes vásárolt tétel átlagköltségét veszi, és ezt a költséget osztja fel az eladott tételekre.
Az alkalmazott költségáramlási feltételezés befolyásolhatja a készletértékelést, az eladott áruk költségét és végső soron a vállalat pénzügyi kimutatásait. Fontos, hogy a vállalkozások alaposan mérlegeljék, hogy melyik módszert alkalmazzák iparáguk, készletforgalmuk és adóvonzataik alapján.
A számviteli kontextusban a költségáramlási feltételezés az eladott készletek bekerülési értékének és a számviteli időszak végén fennmaradó készletek értékének meghatározására használt módszerre utal. A leggyakrabban használt költségáramlási feltételezés a FIFO (First-In-First-Out) módszer. E módszer szerint azt feltételezik, hogy az elsőként vásárolt vagy előállított tételeket elsőként értékesítik. A készletben lévő legrégebbi tételek bekerülési értékét az eladott áruk bekerülési értékéhez rendelik, míg a legutóbbi beszerzések vagy termelés bekerülési értékét a készlethez rendelik.
A FIFO-módszert sok vállalkozás azért részesíti előnyben, mert könnyen érthető és kiszámítható, és általában pontosabb készletértékelést eredményez. Ez a módszer tükrözi az áruk fizikai áramlását is számos iparágban, ahol az elsőként előállított vagy beérkezett tételeket adják el vagy használják fel elsőként. Ugyanakkor más költségáramlási feltételezések, mint például a Last-In-First-Out (LIFO) és a súlyozott átlagköltség módszer megfelelőbb lehet bizonyos iparágak vagy helyzetek esetében. Végső soron a költségáramlási feltételezés kiválasztása az üzleti tevékenység jellegétől és a pénzügyi beszámolás céljaitól függ.