A készletgazdálkodás során a vállalkozások több módszer közül választhatnak. A két legnépszerűbb módszer a LIFO (Last In, First Out) és az átlagköltség. Mindkét módszernek megvannak az előnyei és hátrányai, és a megfelelő módszer kiválasztása nagyban befolyásolhatja a vállalat jövedelmezőségét.
A LIFO egy olyan módszer, amelynél a legfrissebben vásárolt tételeket adják el először. Ez azt jelenti, hogy az eladott áruk költsége a készletekért legutóbb kifizetett árakon alapul. Ez a módszer előnyös az infláció idején, mert lehetővé teszi a vállalat számára, hogy a készletekért fizetett legfrissebb és gyakran magasabb árak felhasználásával alacsonyabb adóköteles jövedelmet számoljon el. A LIFO azonban elavult készletértékeket is eredményezhet, ami pontatlanságokhoz vezethet a pénzügyi kimutatásokban.
Másrészt az átlagköltség-módszer a készlet teljes bekerülési értékét veszi, és elosztja az egységek számával, hogy meghatározza az egységenkénti átlagköltséget. Ez a módszer azért előnyös, mert pontosabb képet ad az eladott áruk időbeli költségéről. Ezenkívül könnyebb kiszámítani és karbantartani, mint a LIFO-t. Az átlagköltség-módszer azonban inflációs időszakokban magasabb adóköteles jövedelmet is eredményezhet, mivel nem veszi figyelembe a készletekért fizetett legfrissebb árakat.
A két módszer közötti döntés meghozatalakor a vállalkozásoknak figyelembe kell venniük sajátos igényeiket és körülményeiket. Például, ha a vállalkozás olyan iparágban működik, ahol magas az inflációs ráta, és minimalizálni akarja az adóköteles jövedelmet, a LIFO lehet a jobb választás. Ha azonban a vállalkozás olyan iparágban működik, ahol az árak viszonylag stabilak, és a pontos pénzügyi kimutatásokat értékeli, akkor az átlagköltség-módszer lehet a megfelelőbb.
Fontos megjegyezni, hogy ha egy vállalkozás egyszer kiválaszt egy leltározási módszert, akkor ahhoz következetesen ragaszkodnia kell. A leltározási módszerek változása zavart, pontatlanságokat és jogi problémákat eredményezhet. Ezért döntő fontosságú, hogy a döntés meghozatala előtt minden tényezőt gondosan mérlegeljen.
Összefoglalva, mind a LIFO, mind az átlagköltség leltározási módszernek megvannak az előnyei és hátrányai. A kettő közötti választáshoz a vállalat igényeinek és körülményeinek alapos ismerete szükséges. Az egyes módszerek előnyeinek és hátrányainak gondos mérlegelésével a vállalkozások megalapozott döntést hozhatnak, amely hosszú távon előnyös lesz az eredmény szempontjából.
A LIFO (Last-In-First-Out) módszer egy általánosan használt leltárkönyvelési módszer, amely azt feltételezi, hogy a vállalat leltárában a legújabban beszerzett tételek kerülnek először értékesítésre, míg a régebbi készletek készleten maradnak. Ezt a módszert gyakran alkalmazzák olyan vállalkozások, amelyek olyan termékeket értékesítenek, amelyek korlátozott eltarthatósági idővel rendelkeznek, vagy amelyek gyors árváltozásoknak vannak kitéve.
A LIFO-t gyakran alkalmazzák az inflációval küzdő vállalkozások is, mivel lehetővé teszi számukra, hogy csökkentsék adókötelezettségüket azáltal, hogy a legfrissebb, magasabb árú készletet az aktuális árbevételükhöz igazítják. Ezáltal a vállalat csökkentheti adóköteles jövedelmét, ami viszont csökkenti a fizetendő adó összegét.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a LIFO-módszer alkalmazására bizonyos, az IRS által meghatározott szabályok és előírások vonatkoznak, és a vállalatoknak be kell tartaniuk ezeket a szabályokat, hogy elkerüljék a jogi vagy pénzügyi szankciókat. Ezenkívül a LIFO módszer alacsonyabb bejelentett nyereséget is eredményezhet, ami negatívan befolyásolhatja a vállalat pénzügyi kimutatásait és tőkebevonási képességét.
Összefoglalva, a vállalkozások a LIFO-módszer alkalmazása mellett dönthetnek, ha olyan termékeket értékesítenek, amelyek korlátozott eltarthatósági idővel rendelkeznek, gyors árváltozásoknak vannak kitéve, vagy inflációt tapasztalnak. Fontos azonban, hogy alaposan mérlegeljék e módszer lehetséges előnyeit és hátrányait, mielőtt bevezetnék a vállalat készletnyilvántartási gyakorlatában.
A LIFO (last-in, first-out) leltározási módszer egy olyan számviteli módszer, amelyet a készletek adózási célú értékelésére használnak. E módszer szerint feltételezik, hogy a legújabban beszerzett készletet adják el először, ami azt jelenti, hogy az eladott áruk költségét (COGS) a legrégebbi készleten lévő készlet bekerülési értéke alapján számítják ki. Ez magasabb eladott áruk költségét és alacsonyabb nettó jövedelmet eredményez, ami alacsonyabb adókötelezettséget eredményezhet.
Például, ha egy vállalatnak 100 darab, egyenként 10 dolláros bekerülési értékű termék van készleten, majd további 50 darabot szerez be ugyanabból a termékből, egyenként 15 dolláros bekerülési értéken, a LIFO-módszer azt feltételezi, hogy a 15 dolláros bekerülési értéken beszerzett 50 darabot adják el először. Ha 80 darabot adnak el, akkor a COGS-t 50 darab 15 dolláros és 30 darab 10 dolláros áron számolják ki, ami összesen 1200 dollár COGS-t eredményez.
Bár a LIFO adózási szempontból előnyös lehet, előfordulhat, hogy nem tükrözi pontosan az eladott áruk tényleges költségét vagy a készlet értékét. Ennek eredményeképpen nem mindig ez az előnyben részesített készletértékelési módszer a pénzügyi beszámolás céljaira, ahol a vállalatok ehelyett a FIFO (first-in, first-out) vagy az átlagköltség módszerét választhatják.
A FIFO, a LIFO és az átlagköltséggel súlyozott három gyakori készletgazdálkodási módszer, amelyeket a számvitelben használnak.
A FIFO a „First-In, First-Out” rövidítése. Ez a módszer azt feltételezi, hogy az elsőként beszerzett tételeket elsőként adják el. Más szóval azt feltételezi, hogy a legrégebbi készletet adják el először. Ezt a módszert általában a romlandó árukkal, például élelmiszerekkel vagy virágokkal foglalkozó vállalkozásoknál alkalmazzák.
A LIFO a „Last-In, First-Out” rövidítése. Ez a módszer azt feltételezi, hogy a legutóbb vásárolt tételeket adják el először. Más szóval, azt feltételezi, hogy a legfrissebb készletet adják el először. Ezt a módszert általában olyan vállalkozásoknál alkalmazzák, ahol az áruk hosszú eltarthatósági idővel rendelkeznek, mint például az elektronika vagy a bútorok.
Az átlagköltséggel súlyozott módszer a készlet összes egységének átlagköltségét számítja ki. Ennél a módszernél a készlet összköltségét elosztják az egységek teljes számával. Ezt a módszert általában olyan vállalkozásoknál alkalmazzák, ahol a készletek költségei időben viszonylag stabilak.
A FIFO, a LIFO és az átlagköltséggel súlyozott módszer közötti fő különbség a készletértékelés és az eladott áruk költségének kiszámítási módja. A FIFO azt feltételezi, hogy a legrégebbi készletet adják el először, a LIFO azt feltételezi, hogy a legújabb készletet adják el először, míg az átlagköltséggel súlyozott módszer azt feltételezi, hogy a készletet átlagköltségen adják el. Mindegyik módszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai, és a vállalkozásoknak azt a módszert kell választaniuk, amelyik a legjobban megfelel az egyedi igényeiknek és a készletgazdálkodási gyakorlatuknak.