A szervezeti elméletek célja, hogy megmagyarázzák, hogyan és miért viselkednek az egyének egy szervezeten belül. Ezek az elméletek keretet biztosítanak a szervezeti viselkedés összetett dinamikájának elemzéséhez, segítve a vezetőket abban, hogy megalapozott döntéseket hozzanak a munkaerővel kapcsolatban. Két ilyen elmélet a kontingencia-modellek és az útelméletek, amelyek a szervezeti viselkedés magyarázatának megközelítésében különböznek egymástól.
A kontingenciamodellek azt sugallják, hogy a szervezet irányítására nem létezik egységes megközelítés. Ehelyett a vezetőknek rugalmasnak kell lenniük, és vezetési stílusukat az adott helyzethez kell igazítaniuk. A kontingenciamodellek szerint a vezetési stílus hatékonysága attól a kontextustól függ, amelyben alkalmazzák. Például a direktív vezetési stílus hatékony lehet egy válsághelyzetben, amikor gyors döntésekre van szükség, de nem biztos, hogy hatékony egy olyan helyzetben, amikor az alkalmazottakat motiválni kell, és fel kell hatalmazni őket arra, hogy magukénak érezzék munkájukat.
Ezzel szemben az útelméletek azt sugallják, hogy van egy meghatározott út, amelyet a szervezeteknek követniük kell ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Ezek az elméletek azt javasolják, hogy a szervezetek fejlődésük során egy sor szakaszon mennek keresztül, és a vezetőknek ezeken a szakaszokon kell átvezetniük a szervezetet a siker elérése érdekében. Az útvonal-elméletek gyakran támaszkodnak egy sor előre meghatározott lépésre, amelyeket a szervezeteknek követniük kell céljaik eléréséhez, mint például egy világos küldetés és jövőkép kialakítása, stratégiai terv kidolgozása és teljesítménymérések bevezetése.
Az egyik legfontosabb különbség az eshetőségi modellek és az útvonalelméletek között a változás megközelítésében rejlik. Az eshetőségi modellek azt sugallják, hogy a változás a szervezeti élet természetes része, és a vezetőknek fel kell készülniük arra, hogy a változó körülményekhez igazítsák vezetési stílusukat. Az útelméletek ezzel szemben azt sugallják, hogy a változásokat gondosan meg kell tervezni és irányítani kell annak biztosítása érdekében, hogy a szervezet a céljai felé vezető úton maradjon.
Egy másik különbség a munkavállalók motivációjának megközelítése. A kontingenciamodellek hangsúlyozzák annak fontosságát, hogy megértsük, mi motiválja a munkavállalókat, és a vezetési gyakorlatot úgy alakítsuk, hogy megfeleljen ezeknek az igényeknek. Az útelméletek ezzel szemben azt sugallják, hogy a munkavállalókat a közös cél- és irányérzet motiválja, és hogy a vezetőknek azon kell dolgozniuk, hogy olyan közös jövőképet hozzanak létre, amely inspirálja és motiválja a munkavállalókat.
Összefoglalva, az eshetőségi modellek és az útelméletek különböző perspektívákat kínálnak a szervezeti viselkedésről. Míg az eshetőségi modellek a rugalmasság és az alkalmazkodás fontosságát hangsúlyozzák, addig az útelméletek azt sugallják, hogy van egy meghatározott út, amelyet a szervezeteknek követniük kell a siker eléréséhez. Ezen elméletek árnyalatainak megértésével a vezetők megalapozott döntéseket hozhatnak arról, hogyan irányítsák a szervezetüket a céljaik elérése érdekében.
A kontingenciaelmélet és a szituációs elmélet két különböző megközelítés az emberi erőforrás-menedzsment területén.
A kontingenciaelmélet azt sugallja, hogy a vezetésnek nincs egyféle megközelítése, és hogy a különböző helyzetek különböző vezetési stílusokat igényelnek. Ezen elmélet szerint a vezetési stílus hatékonysága attól függ, hogy mennyire illeszkedik az adott helyzethez. Például egy válsághelyzetben hatékony vezető nem biztos, hogy hatékony lesz egy stabil és kiszámítható környezetben. A kontingenciaelmélet a rugalmasság és az alkalmazkodás fontosságát hangsúlyozza a vezetésben.
Másrészt a szituációs elmélet azt sugallja, hogy vannak különböző vezetési stílusok, amelyek különböző helyzetekben hatékonyak, de vannak olyan egyetemes elvek, amelyek minden helyzetben alkalmazhatók. Ez az elmélet azt javasolja, hogy a hatékony vezetők képesek a vezetési stílusukat az adott helyzethez igazítani. Például előfordulhat, hogy egy vezetőnek válsághelyzetben irányítóbbnak kell lennie, de támogatóbbnak egy olyan helyzetben, ahol a csapat már képzett és motivált.
Összefoglalva, az eshetőségi elmélet a vezetési stílus adott helyzethez való igazításának fontosságát hangsúlyozza, míg a szituációs elmélet a vezetési stílus adott helyzethez való igazításának fontosságát hangsúlyozza, miközben elismeri az egyetemes elveket is.
Az LPC (Least Preferred Co-Worker) kontingenciaelmélet egy vezetési elmélet, amelyet Fred Fiedler dolgozott ki az 1960-as években. Azon az előfeltevésen alapul, hogy a vezető hatékonyságát a vezetői stílusa és az adott helyzet közötti kompatibilitás határozza meg. Az LPC kontingenciaelmélet legfontosabb különbsége más országoktól és elméletektől az, hogy figyelembe veszi azt a kulturális kontextust, amelyben a vezetés történik.
Más vezetési elméletekkel ellentétben, amelyek általában univerzálisak és minden kultúrára érvényesek, az LPC kontingenciaelmélet elismeri, hogy a vezetést kulturális tényezők befolyásolják. Például a kollektivista kultúrákban, ahol a hangsúly inkább a csoporton, mint az egyénen van, a vezetőktől elvárható, hogy inkább kapcsolatorientáltak legyenek, és hangsúlyozzák a csapatmunkát. Ezzel szemben az individualista kultúrákban, ahol az egyéni teljesítményt helyezik előtérbe, a vezetők várhatóan inkább feladatorientáltak és a célok elérésére összpontosítanak.
Emellett az LPC kontingenciaelmélete hangsúlyozza a szituációs tényezők fontosságát a vezetői hatékonyság meghatározásában. Ez olyan tényezőket foglal magában, mint a feladatstruktúra mértéke, a vezető pozíciójának hatalma és a vezetőnek a követőivel való kapcsolata. Az elmélet azt javasolja, hogy azok a vezetők, akik képesek vezetői stílusukat az adott feladat szituációs követelményeihez igazítani, hatékonyabbak lesznek.
Összességében az LPC kontingenciaelméletének legfontosabb különbsége más országoktól és elméletektől az, hogy elismeri a kulturális kontextus és a szituációs tényezők fontosságát a vezetői hatékonyság meghatározásában. Ezen tényezők figyelembevételével az elmélet a vezetés árnyaltabb megértését biztosítja, amely különböző kultúrákban és kontextusokban alkalmazható.