A teljes munkaidő meghatározása országonként, iparáganként és még munkáltatónként is eltérő. Egyes szervezetek heti 35 órát tekintenek teljes munkaidőnek, míg mások 40 vagy több órát követelnek meg ugyanehhez a minősítéshez. Ezenkívül a teljes munkaidős munka tovább osztályozható rendszeres, részmunkaidős és idényjellegű foglalkoztatásra. A teljes munkaidő egyértelmű meghatározásának hiánya zavart okoz a munkavállalók, a munkáltatók és a politikai döntéshozók körében, ami megnehezíti a munkavállalók megfelelő juttatásainak és védelmének meghatározását.
A teljes munkaidős foglalkoztatás meghatározásának egyik fő tényezője az az iparág, amelyben az egyén dolgozik. Egyes iparágakban, például az egészségügyben és az oktatásban a teljes munkaidős munkavégzést heti 35 órában határozzák meg. Ezzel szemben a feldolgozóiparban és a kiskereskedelemben a munkavállalóknak 40 órát vagy annál többet kell dolgozniuk ahhoz, hogy teljes munkaidős juttatásokra legyenek jogosultak. Egyes ágazatokban, például a gig-gazdaságban a munkáltatók semmilyen juttatást vagy védelmet nem nyújtanak munkavállalóiknak, függetlenül attól, hogy hány órát dolgoznak.
A teljes munkaidős foglalkoztatást meghatározó másik tényező az adott ország jogi szabályozása. Az Egyesült Államokban például a Fair Labor Standards Act (FLSA) a teljes munkaidőt heti 40 órában határozza meg. Ez a törvény azt is előírja, hogy a munkáltatók a heti 40 óránál többet dolgozó munkavállalóknak a rendes bér másfélszeresének megfelelő összegű túlórát fizessenek. Egyes államok saját törvényei azonban alacsonyabb küszöbértéket határoznak meg a teljes munkaidőre, például Kalifornia, ahol a teljes munkaidőt heti 30 órában határozzák meg.
A munkáltatók is döntő szerepet játszanak a teljes munkaidős foglalkoztatás meghatározásában. Egyes munkáltatók már heti 20 órát dolgozó munkavállalóknak is biztosítanak juttatásokat és védelmet, míg mások 40 vagy több órát követelnek meg. A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóknak nyújtott juttatások és védelmek közé tartozhat az egészségbiztosítás, a fizetett szabadidő, a nyugdíjprogramok és a túlórapénz. A munkáltatók azonban jogilag nem kötelesek semmilyen juttatást vagy védelmet nyújtani a munkavállalóiknak, függetlenül azok megnevezésétől.
Összefoglalva, a teljes munkaidő meghatározása összetett kérdés, amely számos tényezőtől függ, beleértve az iparágat, a jogi szabályozást és a munkáltatói politikát. A teljes munkaidő egyértelmű meghatározásának hiánya zavart és egyenlőtlenséget okozhat a munkavállalók körében, különösen a részmunkaidőben vagy a gig-gazdaságban dolgozók körében. A politikai döntéshozóknak arra kellene törekedniük, hogy a teljes munkaidő olyan általános meghatározását dolgozzák ki, amely iparágtól vagy munkáltatótól függetlenül minden munkavállaló számára azonos juttatásokat és védelmet biztosít.
Massachusettsben nincs konkrét meghatározása a munkavállalók teljes munkaidős státuszának. A megfizethető ellátási törvény (Affordable Care Act, ACA) azonban úgy határozza meg a teljes munkaidős munkavállalókat, mint akik átlagosan heti 30 órát vagy havi 130 órát dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy az ACA szerinti egészségbiztosítási fedezetre való jogosultság megállapítása céljából teljes munkaidősnek minősülnek azok a munkavállalók, akik átlagosan legalább heti 30 órát dolgoznak.
Fontos megjegyezni, hogy Massachusettsnek saját egészségügyi reformtörvénye van, amely előírja, hogy az ötnél több alkalmazottat foglalkoztató munkáltatóknak egészségbiztosítást kell kínálniuk dolgozóiknak, vagy büntetést kell fizetniük. Ez a törvény azt is előírja a munkáltatók számára, hogy tájékoztassák munkavállalóikat az egészségbiztosítási fedezetről.
Emellett egyes massachusettsi munkáltatóknak saját szabályzataik lehetnek arra vonatkozóan, hogy mi minősül teljes munkaidős státusznak a munkavállalóik esetében. Fontos, hogy a munkavállalók áttekintsék munkaszerződésüket, vagy beszéljenek a munkáltatójukkal, hogy megértsék, mit jelent az adott munkaszerződésük.
Texasban nincs meghatározott definíció arra vonatkozóan, hogy mi minősül teljes munkaidős foglalkoztatásnak. A Fair Labor Standards Act (FLSA) szerint azonban az a munkavállaló, aki legalább heti 30 órát dolgozik, teljes munkaidőben foglalkoztatottnak tekinthető. A munkáltatók nem kötelesek juttatásokat, például egészségbiztosítást vagy fizetett szabadidőt nyújtani azoknak a munkavállalóknak, akik heti 30 óránál kevesebbet dolgoznak.
Fontos megjegyezni, hogy egyes texasi munkáltatóknak saját definíciója lehet a teljes munkaidős foglalkoztatásra, és a heti 30 óránál kevesebbet dolgozó munkavállalóknak is nyújthatnak juttatásokat. Ezenkívül egyes iparágak, például az egészségügy és az oktatás, a teljes munkaidős foglalkoztatásra vonatkozóan az FLSA-tól eltérő, egyedi szabályozásokkal rendelkezhetnek.
Összességében az, hogy Texasban 32 óra teljes munkaidőnek minősül-e, a munkáltató politikájától és a vonatkozó ágazati előírásoktól függ. Mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára fontos, hogy megértsék a teljes munkaidős foglalkoztatás meghatározását a saját helyzetükben, hogy biztosítsák a munkaügyi törvényeknek való megfelelést, és megfelelően kezeljék a munkavállalói juttatásokat és az időbeosztást.
Tennessee állam nem rendelkezik a teljes munkaidős foglalkoztatás konkrét meghatározásával a heti munkaórák számát tekintve. Az Affordable Care Act (ACA) azonban a teljes munkaidős foglalkoztatást úgy határozza meg, mint legalább heti 30 óra vagy havi 130 óra átlagos munkaidőt. Ez azt jelenti, hogy a Tennessee államban az ACA hatálya alá tartozó munkáltatóknak egészségbiztosítást kell nyújtaniuk azoknak a munkavállalóknak, akik átlagosan legalább heti 30 órát dolgoznak.
Az ACA mellett a tennessee-i munkáltatóknak meg kell felelniük a szövetségi és állami munkaügyi törvényeknek, amelyek a minimálbérre és a túlórára vonatkozó követelményeket határozzák meg. A Fair Labor Standards Act (FLSA) szerint a nem mentesített alkalmazottak jogosultak túlórapótlékra minden olyan munkaóra után, amelyet egy munkahéten belül 40 óránál többet dolgoznak.
Érdemes megjegyezni, hogy egyes munkáltatók Tennessee államban saját politikájuk vagy a munkavállalókkal kötött kollektív szerződésük alapján eltérő meghatározásokat adhatnak a teljes munkaidős foglalkoztatásra. Fontos, hogy a munkavállalók átnézzék munkaszerződésüket vagy munkavállalói kézikönyvüket, hogy megértsék a munkáltatójuk teljes munkaidős foglalkoztatásra és juttatásokra vonatkozó konkrét irányelveit.