Az alkalmazottak lemorzsolódása a HR-szakmában gyakran használt kifejezés, amely egy vállalat munkaerő-állományának fokozatos csökkenésére utal az idő múlásával. Ez többféle okból is bekövetkezhet, például nyugdíjba vonulás, felmondás vagy megszűnés miatt. Egyszerűbben fogalmazva, ez az az arány, amellyel a munkavállalók elhagynak egy vállalatot vagy szervezetet.
A munkavállalók lemorzsolódása jelentős aggodalomra ad okot a munkáltatók számára, mivel értékes készségek és tudás elvesztéséhez, a termelékenység csökkenéséhez, valamint az új alkalmazottak toborzásával és képzésével kapcsolatos költségek növekedéséhez vezethet. Ezért a vállalatok számára alapvető fontosságú a lemorzsolódás hatékony kezelése a stabil munkaerő fenntartása és üzleti céljaik elérése érdekében.
A lemorzsolódásnak két típusa van: önkéntes és nem önkéntes. Önkéntes lemorzsolódásról akkor beszélünk, amikor a munkavállalók saját elhatározásukból hagyják el a vállalatot, míg nem önkéntes lemorzsolódásról akkor, amikor a munkavállalókat a vállalat a gyenge teljesítmény, a vállalati irányelvek megsértése vagy más okok miatt bocsátja el.
Az önkéntes lemorzsolódást számos tényező okozhatja, többek között a karrierépítési lehetőségek hiánya, a munka és a magánélet rossz egyensúlya, a nem megfelelő javadalmazás és a mérgező munkahelyi környezet. A munkáltatók versenyképes fizetésekkel és juttatásokkal, pozitív munkakultúra kialakításával, valamint a karrierépítési és fejlődési lehetőségek biztosításával csökkenthetik az önkéntes lemorzsolódást.
Az önkéntes lemorzsolódás viszont hatékony teljesítménymenedzsment-rendszerek bevezetésével, valamint a munkavállalóknak nyújtott világos elvárásokkal és visszajelzésekkel kezelhető. A munkáltatóknak azt is biztosítaniuk kell, hogy a munkavállalók felmondásakor minden jogi követelménynek megfeleljenek.
Összefoglalva, a munkavállalók lemorzsolódása a HR egyik alapvető szempontja, amelyet a vállalatoknak hatékonyan kell kezelniük a stabil munkaerő fenntartása és üzleti céljaik elérése érdekében. A lemorzsolódás okainak megértésével és a lemorzsolódás csökkentésére irányuló stratégiák végrehajtásával a munkáltatók olyan pozitív munkakörnyezetet teremthetnek, amely elősegíti a munkavállalók megtartását és lojalitását.
A számvitel és a könyvelés összefüggésében a lemorzsolódás az alkalmazottak vagy az ügyfelek számának idővel történő csökkenését jelenti. A lemorzsolódásnak három típusa van:
1. Önkéntes lemorzsolódás: Ez a fajta lemorzsolódás akkor következik be, amikor egy alkalmazott vagy ügyfél önszántából hagyja el a szervezetet vagy vállalkozást. Ennek oka lehet például jobb munkalehetőség, áthelyezés, nyugdíjazás vagy személyes okok. A számvitelben az önkéntes lemorzsolódás hatással lehet az alkalmazottak fluktuációs rátájának vagy az ügyfelek elvándorlási rátájának kiszámítására.
2. Önkéntes lemorzsolódás: Ez a fajta lemorzsolódás akkor következik be, amikor egy munkavállaló vagy ügyfél megszűnik vagy elbocsátják a szervezetből vagy vállalkozásból. A számvitelben a nem önkéntes lemorzsolódás hatással lehet a végkielégítési költségek, a munkanélküliségi biztosítási költségek és egyéb kapcsolódó kiadások kiszámítására.
3. Természetes lemorzsolódás: Ez a fajta lemorzsolódás akkor következik be, amikor az alkalmazottak vagy ügyfelek száma olyan tényezők miatt csökken, mint a nyugdíjba vonulás, haláleset vagy áthelyezés. A számvitelben a természetes lemorzsolódás hatással lehet a munkaerő-tervezés és a költségvetés kiszámítására.
A vállalkozások és szervezetek számára fontos, hogy nyomon kövessék a lemorzsolódási arányokat, hogy azonosítani tudják azokat a tendenciákat vagy mintákat, amelyek hatással lehetnek a pénzügyi teljesítményükre. A lemorzsolódás különböző típusainak megértésével a vállalkozások megfelelő intézkedéseket hozhatnak az alkalmazottak és az ügyfelek megtartása érdekében, és minimalizálhatják a lemorzsolódás negatív hatását az eredményükre.
Az alkalmazottak lemorzsolódása, más néven fluktuáció, arra az arányra utal, amellyel az alkalmazottak egy adott időszak alatt elhagynak egy szervezetet. Ez a szervezetet önként vagy akaratlanul elhagyó alkalmazottak számának mérőszáma, és általában a teljes munkaerő százalékában fejezik ki.
Számos oka van annak, hogy a munkavállalók elhagynak egy szervezetet, többek között a jobb munkalehetőségek, a munkakörnyezettel vagy a vezetéssel való elégedetlenség, a karrierépítési lehetőségek hiánya, az alacsony javadalmazás és a munka és a magánélet rossz egyensúlya. Egyes esetekben a munkavállalóknak a gyenge teljesítmény vagy más okok miatt mondanak fel.
Az alkalmazottak lemorzsolódása jelentős hatással lehet egy szervezetre, beleértve a megnövekedett toborzási és képzési költségeket, az intézményi tudás elvesztését, a termelékenység csökkenését és a megmaradó alkalmazottak moráljának csökkenését. Ezért fontos, hogy a szervezetek stratégiákat dolgozzanak ki az alkalmazottak fluktuációjának minimalizálására, például az alkalmazottak elkötelezettségének javításával, a szakmai fejlődés lehetőségeinek biztosításával, versenyképes javadalmazás és juttatások biztosításával, valamint pozitív munkakultúra kialakításával.
A számvitelben és a könyvelésben az elhasználódás egy eszköz értékének vagy mennyiségének idővel bekövetkező, természetes elhasználódás vagy elavulás miatti csökkenését jelenti. Például egy vállalat vásárolhatott egy gépet az áruk gyártásához, de idővel a gép kevésbé lesz hatékony vagy meghibásodik, ami az értékének csökkenéséhez vezet. Hasonlóképpen, egy vállalat vásárolhatott készletet, de ha a készletet nem értékesítik, vagy elavulttá válik, akkor az elhasználódás miatt veszíthet értékéből. Más szóval, az elhasználódás az eszközök értékének fokozatos csökkenése a vállalaton kívül álló tényezők miatt.
Az alkalmazottak lemorzsolódási rátája azoknak az alkalmazottaknak a százalékos aránya, akik egy bizonyos időszak alatt elhagynak egy szervezetet. Általánosságban elmondható, hogy a jó dolgozói lemorzsolódási arány alacsony, ami azt jelzi, hogy a szervezet képes megtartani a munkavállalóit. Az azonban, hogy mi számít „jó” lemorzsolódási aránynak, iparágtól, a szervezet méretétől és egyéb tényezőktől függően változhat.
Egyes iparágakban, például a kiskereskedelemben vagy a vendéglátásban a munka jellege és a részmunkaidős vagy szezonális állások elérhetősége miatt gyakoribb lehet a magasabb lemorzsolódási arány. Ezekben az iparágakban a jó lemorzsolódási arány az iparági átlagnak megfelelő lehet.
Más iparágakban, mint például a technológia vagy a pénzügy, az alacsonyabb lemorzsolódási arányok kívánatosabbak lehetnek, mivel nehezebb lehet megtalálni és megtartani a magasan képzett munkavállalókat. Ezekben az iparágakban a jó lemorzsolódási arány az iparági átlagnál lényegesen alacsonyabb lehet.
Végső soron a szervezet sajátos körülményeitől függ, hogy mi számít jó lemorzsolódási aránynak. Általánosságban azonban az alacsony lemorzsolódási arány a dolgozói elégedettség pozitív mutatója lehet, és segíthet a szervezetnek stabil és tapasztalt munkaerőt fenntartani.