Az élelmiszeripar egy rendkívül versenyképes ágazat, ahol a vállalkozások folyamatosan küzdenek a nyereségük optimalizálásáért. Az egyik legfontosabb mérőszám, amely segíthet az élelmiszeripari vállalkozásoknak abban, hogy a játékban az élen maradjanak, a bruttó haszonkulcs (GPM) – az eladott áruk költségének (COGS) levonása után fennmaradó bevétel százalékos aránya. Míg a magas GPM azt jelzi, hogy a vállalkozás több bevételt termel, mint amennyi a költsége, az alacsony GPM azt jelenti, hogy a vállalkozás veszteségesen működik. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogyan működik a GPM az élelmiszeriparban, miért fontos, és hogyan javíthatják azt a vállalkozások.
Az élelmiszeriparban az eladott áruk költsége magában foglalja a nyersanyagok, a munkaerő és az általános költségek költségeit. Például egy étterem COGS-ébe beletartoznak az alapanyagok költségei, az ételek elkészítésének és felszolgálásának munkaerőköltségei, valamint az olyan általános költségek, mint a bérleti díj, a közüzemi díjak és a berendezések. A GPM kiszámításához a vállalkozások bruttó nyereségüket (bevétel – COGS) elosztják a teljes bevételükkel, majd az eredményt megszorozzák 100-zal.
Az egészséges GPM fenntartása létfontosságú minden élelmiszeripari vállalkozás számára. A magas GPM azt jelzi, hogy a vállalkozás több bevételt termel, mint amennyi a költsége, ami azt jelenti, hogy több pénzeszköze van a növekedésbe és a bővítésbe való befektetésre. Másrészt az alacsony GPM azt jelzi, hogy a vállalkozás nem termel elegendő bevételt a költségei fedezésére, ami veszteségeket eredményezhet, és végül csődhöz vezethet.
Számos tényező befolyásolhatja egy élelmiszeripari vállalkozás GPM-jét. Az egyik legjelentősebb tényező az árképzés. Ha egy vállalkozás túl alacsonyan határozza meg az árakat, nehezen tudja fedezni a költségeit, ami alacsony GPM-et eredményez. Ezzel szemben, ha egy vállalkozás túl magasan határozza meg az árakat, elüldözheti a vásárlókat, ami alacsonyabb bevételt és alacsony GPM-et eredményez. Egy másik tényező a nyersanyagköltség, amely különböző tényezők, például az időjárás, a kereslet és a kínálat miatt ingadozhat. A vállalkozásoknak szorosan szemmel kell tartaniuk a COGS-üket, és ennek megfelelően kell kiigazításokat végezniük az egészséges GPM fenntartása érdekében.
Hogyan javíthatják tehát a vállalkozások a GPM-jüket? Az egyik módja a menükínálat optimalizálása. Az értékesítési adatok elemzésével a vállalkozások azonosíthatják, hogy mely tételek népszerűek, és melyek nem. Ezután úgy módosíthatják étlapjukat, hogy a magas árrésű tételekre összpontosítsanak, az alacsony árrésűeket pedig eltávolítsák. Egy másik lehetőség, hogy jobb árakat alkudnak ki a beszállítókkal. A beszállítókkal való szoros kapcsolatok kiépítésével és a nagy tételben történő beszerzéssel a vállalkozások csökkenthetik a COGS-üket és javíthatják a GPM-jüket. Végezetül a vállalkozások a rezsiköltségek csökkentését is megvizsgálhatják a műveletek optimalizálásával, a hulladék csökkentésével és a folyamatokat racionalizáló technológiába való beruházással.
Összefoglalva, a GPM megértése és optimalizálása alapvető fontosságú minden olyan élelmiszeripari vállalkozás számára, amely sikeres és virágzó akar lenni ebben a rendkívül versenyképes iparágban. A COGS-ük nyomon követésével, az értékesítési adataik elemzésével, valamint az árképzés és a menüajánlatok stratégiai kiigazításával a vállalkozások egészséges GPM-et tarthatnak fenn, és több bevételt generálhatnak, mint amennyi a költségeik.
A haszonkulcs a bevételnek azt a százalékát jelenti, amelyet egy vállalat az összes költség levonása után keres. Ez egy fontos mérőszám, amely egy vállalkozás pénzügyi egészségét jelzi. Nincs azonban olyan fix százalékos haszonkulcs, amely minden iparágban jónak tekinthető. A haszonkulcs az iparág típusától, a vállalkozás méretétől, a versenytől és egyéb tényezőktől függően változik.
Egyes iparágak, mint például a technológiai szektor, jellemzően magasabb haszonkulccsal rendelkeznek a magas kutatási és fejlesztési költségek és a termékeik drága jellege miatt. Másrészt az olyan iparágak, mint a kiskereskedelem és a vendéglátás, általában alacsonyabb haszonkulccsal rendelkeznek a magas működési költségek és az alacsony árképzés miatt.
Íme néhány példa az átlagos haszonkulcsokra iparáganként:
1. Technológia: A technológiai vállalatok átlagos haszonkulcsa 20-30% körül van.
2. Egészségügy: Az egészségügyi vállalatok átlagos haszonkulcsa 5-10% körül van.
3. Kiskereskedelem: A kiskereskedelmi vállalatok átlagos haszonkulcsa 2-5% körül van.
4. Vendéglátás: A vendéglátóipari vállalatok átlagos haszonkulcsa 5-10% körül van.
5. Gyártás: A feldolgozóipari vállalatok átlagos haszonkulcsa 5-10% körül van.
Fontos megjegyezni, hogy ezek csak általános becslések, és a haszonkulcsok a vállalat egyedi körülményeitől függően változhatnak. Egy vállalkozás számára az a jó haszonkulcs, amely fenntartható, versenyképes és ésszerű megtérülést biztosít a részvényesek számára.
A bruttó haszonkulcs iparági átlaga az ágazattól és a vállalkozás típusától függően változik. Általánosságban elmondható, hogy a bruttó haszonkulcs a bevételnek az a százaléka, amely az eladott áruk költségének levonása után megmarad. Ez egy vállalat jövedelmezőségének és pénzügyi egészségének mérőszáma.
Egyes iparágakban, például a kiskereskedelemben és a feldolgozóiparban a bruttó haszonkulcs iparági átlaga alacsonyabb lehet, mint a szolgáltatási alapú iparágakban. A Sageworks jelentése szerint például az összes amerikai magánvállalat átlagos bruttó haszonkulcsa 2019-ben 27,1% volt, a legmagasabb haszonkulcs az egészségügyi és szociális ellátási ágazatban (44,5%), a legalacsonyabb pedig az építőiparban (19,9%).
Fontos megjegyezni, hogy a bruttó haszonkulcs még egy adott iparágon belül is nagymértékben változhat, olyan tényezőktől függően, mint a vállalat mérete, elhelyezkedése és termékösszetétele. Ezért fontos, hogy egy vállalat bruttó haszonkulcsát összehasonlítsuk iparági társaival, és nyomon kövessük az időbeli tendenciát, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a vállalat fenntartja vagy javítja pénzügyi teljesítményét.