A készletgazdálkodás minden vállalkozás alapvető szempontja, különösen azoké, amelyek fizikai termékekkel foglalkoznak. Magában foglalja a készletszintek nyomon követését, a készletek megrendelését és átvételét, valamint annak biztosítását, hogy a termékek rendelkezésre álljanak, amikor a vásárlóknak szükségük van rájuk. Számos leltározási stratégia létezik, amelyet a vállalkozások a készlet hatékony kezelésére használhatnak. Ebben a cikkben a leltározási stratégiák néhány leggyakoribb típusát tárgyaljuk.
A JIT egy népszerű leltározási stratégia, amelynek lényege, hogy a készletet éppen időben rendelik meg a termeléshez vagy az értékesítéshez. Célja a készletköltségek minimalizálása a raktáron tartott készlet mennyiségének csökkentésével. A JIT segítségével a vállalkozások csak akkor rendelnek készletet, amikor szükségük van rá, ami csökkenti a túlkészletezés kockázatát és a raktározási költségeket. Ez a stratégia különösen hasznos az olyan vállalkozások számára, amelyek romlandó árukkal foglalkoznak, vagy korlátozott raktárhellyel rendelkeznek.
Az EOQ egy matematikai képlet, amelyet a készlet optimális rendelési mennyiségének meghatározására használnak. Olyan tényezőket vesz figyelembe, mint a készletezési költségek, a rendelési költségek és a kereslet. Az EOQ célja a készlet teljes költségének minimalizálása, miközben biztosítja, hogy elegendő készlet álljon rendelkezésre a vevői kereslet kielégítésére. Ez a stratégia különösen hasznos olyan vállalkozások számára, amelyek állandó keresletű termékekkel foglalkoznak.
Az ABC készletezési stratégia a készleteket értékük alapján három kategóriába sorolja. Az A osztályba tartoznak a nagy értékű, szoros felügyeletet igénylő tételek, a B osztályba a közepes értékű tételek, a C osztályba pedig a kis értékű, kevésbé felügyeletet igénylő tételek. A készletek kategorizálásával a vállalkozások figyelmüket a nagy értékű tételekre összpontosíthatják, és biztosíthatják, hogy azok mindig legyenek készleten.
A Dropshipping egy népszerű leltározási stratégia, amely a termékek leltárkészlet tartása nélküli értékesítését jelenti. Amikor egy ügyfél rendelést ad le, a vállalkozás megvásárolja a terméket egy harmadik fél beszállítótól, aki aztán közvetlenül a vevőnek szállítja a terméket. Ez a stratégia lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy csökkentsék a készletezési költségeket, és a marketingre és az értékesítésre összpontosítsanak.
Összefoglalva, számos olyan készletezési stratégia létezik, amelyet a vállalkozások a készlet hatékony kezelésére használhatnak. A megfelelő stratégia kiválasztásával a vállalkozások csökkenthetik a készletezési költségeket, javíthatják a vevői elégedettséget és növelhetik a nyereségességet. Alapvető fontosságú, hogy felmérje vállalkozása készletezési igényeit, és kiválassza az igényeinek leginkább megfelelő stratégiát.
A három fő készletszabályozási technika a következő:
1) Első beérkezés, első kiadás (FIFO): Ennél a technikánál a legrégebbi készletet adják el vagy használják fel először. Ez különösen akkor hasznos, ha romlandó vagy lejárati dátummal rendelkező termékekről van szó, mivel biztosítja, hogy a legrégebbi tételek kerülnek először értékesítésre, csökkentve ezzel a romlás vagy elavulás kockázatát.
2) Utolsónak beérkezve, elsőként kikerülve (LIFO): Ez a technika azt jelenti, hogy a legfrissebb készletet adják el vagy használják fel először. Ez különösen akkor hasznos, ha olyan termékekről van szó, amelyek idővel elavulttá válhatnak vagy értékük csökkenhet, mivel biztosítja, hogy a legújabb és legértékesebb tételek kerülnek először értékesítésre.
3) Just in time (JIT): Ez a technika azt jelenti, hogy a készletet csak akkor rendelik meg, amikor szükség van rá, ahelyett, hogy nagy készletet tartanának fenn. Ez segíthet a raktározási költségek csökkentésében és a készlet elavulásának vagy lejáratának kockázatának minimalizálásában. Ez azonban gondos tervezést és koordinációt igényel a beszállítók és a vállalkozás között annak biztosítása érdekében, hogy a készletet időben szállítsák le.
Egy vállalkozás működtetése során általában 5 féle leltártípus létezik, amelyet egy vállalat kezelhet. Ezek a következők:
1. Nyersanyag-készlet: Ez azoknak az anyagoknak a készletére vonatkozik, amelyeket a vállalat megvásárol és raktáron tart, hogy a késztermékek előállítása során felhasználja őket. Ilyen például a fa, az acél és a szövet.
2. Folyamatban lévő készletek: Ez azokra a részben elkészült termékekre vonatkozik, amelyek még a gyártási folyamatban vannak. A befejezetlen termelésű készlet olyan anyagokat tartalmaz, amelyeket már feldolgoztak, de még nem állnak készen az értékesítésre.
3. Késztermékek készlete: Ez a késztermékek készletére vonatkozik, amelyek készen állnak az értékesítésre. Ilyen például a ruházat, az elektronika és a csomagolt élelmiszerek.
4. Karbantartási, javítási és üzemeltetési (MRO) készlet: Azoknak a tételeknek a készletére utal, amelyeket a vállalat a működésének fenntartásához használ. Ilyenek például a pótalkatrészek, tisztítószerek és berendezések.
5. Konzignációs készlet: Ez azokra a termékekre vonatkozik, amelyeket egy kiskereskedő tart, de egy beszállító tulajdonában vannak. A szállító megtartja a készlet tulajdonjogát mindaddig, amíg a kiskereskedő el nem adja azt, és ekkor a szállítót kifizeti az árukért. Ezt a fajta készletet gyakran használják a kis- vagy nagykereskedelemben.
A készlet megfelelő kezelése minden vállalkozás sikere szempontjából kulcsfontosságú, mivel biztosítja, hogy a megfelelő termékek a megfelelő időben és a megfelelő mennyiségben álljanak rendelkezésre a vevői igények kielégítésére.
A készlet azokat az árukat jelenti, amelyeket egy vállalkozás a vevőknek történő értékesítés céljából raktáron tart. A vállalkozások jellemzően hat különböző típusú készletet tartanak:
1. Nyersanyagok: Ezek azok az anyagok, amelyeket a végtermék előállításához használnak fel. Például egy bútorgyártó készletként tarthat nyers fát, csavarokat és szögeket.
2. Folyamatban lévő munka: Ez a részben elkészült termékekre utal, amelyek még a gyártási folyamatban vannak. Például egy autógyártó részben összeszerelt járműveket tarthat befejezetlen készletként.
3. Késztermékek: Ezek olyan termékek, amelyek készen állnak a vevőknek történő értékesítésre. Például egy ruházati kiskereskedő kész ruházati cikkeket tart készletként.
4. Karbantartási, javítási és üzemeltetési készletek (MRO): Ezek olyan tételek, amelyeket a gyártási folyamatban használnak, de nem részei a végterméknek. Egy gyár például tartalék alkatrészeket, tisztítószereket és szerszámokat tarthat MRO-készletként.
5. Konzignációs készlet: Ez olyan készlet, amelyet egy vállalkozás egy másik fél nevében tart. Például egy kiskereskedő egy beszállító számára tarthat készletet bizományba.
6. Biztonsági készlet: Ez olyan készlet, amelyet pufferként tartanak annak biztosítására, hogy a vállalkozás még váratlan kereslet vagy az ellátási láncban bekövetkező zavarok esetén is folytatni tudja működését.