A közgazdaságtan széleskörű tudományág, amely számos elméletet és elvet foglal magában, amelyek mindegyike egyedi nézőpontot nyújt a gazdasági rendszerek működésére vonatkozóan. A két legjelentősebb közgazdasági elmélet a klasszikus közgazdaságtan és a keynesi közgazdaságtan. Bár mindkét elméletnek vannak hasonlóságai, jelentős mértékben eltérnek egymástól, és eltérő nézeteket képviselnek a gazdaságok irányításának módjáról.
A klasszikus közgazdaságtan a 18. században alakult ki, és Adam Smith és David Ricardo nevéhez fűződik. Ez az elmélet a gazdaságba való minimális kormányzati beavatkozás mellett érvel, és a piaci erők szerepét hangsúlyozza az árak meghatározásában és az erőforrások elosztásában. A klasszikus közgazdászok szerint a gazdaság önszabályozó, és az árak természetes módon alkalmazkodnak ahhoz, hogy a kereslet és a kínálat egyensúlyban legyen.
Ezzel szemben a keynesi közgazdaságtan a 20. században, a nagy gazdasági világválságra válaszul alakult ki. Ez a John Maynard Keynes által kidolgozott elmélet azt állítja, hogy a recessziós vagy depressziós időszakokban kormányzati beavatkozásra van szükség a gazdaság stabilizálásához. A keynesi közgazdaságtan hangsúlyozza a kormányzati kiadások fontosságát a munkahelyteremtés és a kereslet ösztönzése érdekében, még akkor is, ha ez költségvetési hiányt jelent.
A klasszikus és a keynesi közgazdaságtan közötti egyik fő különbség a kormányzati beavatkozáshoz való hozzáállásuk. A klasszikus közgazdászok úgy vélik, hogy a kormánynak korlátozott szerepet kell játszania a gazdaságban, és hagyni kell, hogy a piaci erők szabadon működjenek. A keynesiánus közgazdászok ezzel szemben úgy vélik, hogy a gazdaság stabilizálása és a recesszió megelőzése érdekében kormányzati beavatkozásra van szükség.
A két közgazdasági elmélet közötti másik alapvető különbség az aggregált kereslet megközelítésében rejlik. A klasszikus közgazdászok úgy vélik, hogy az aggregált keresletet a kínálati tényezők határozzák meg, mint például az erőforrások és a technológia rendelkezésre állása. A keynesiánus közgazdászok ezzel szemben úgy vélik, hogy az aggregált keresletet a fogyasztói kiadások és a kormányzati kiadások határozzák meg.
Ami a költségvetési politikát illeti, a klasszikus közgazdászok szerint a kormánynak egyensúlyban kell tartania a költségvetését, és kerülnie kell a hiányt. A keynesiánus közgazdászok viszont úgy vélik, hogy a kormányzati kiadásokat a recessziós időszakokban a kereslet ösztönzésére kell felhasználni, még akkor is, ha ez költségvetési hiányt jelent.
Összefoglalva, a klasszikus és a keynesi közgazdaságtan különböző nézőpontokat kínál a gazdaság irányításának módjáról. Míg a klasszikus közgazdaságtan a piaci erők és a korlátozott kormányzati beavatkozás fontosságát hangsúlyozza, addig a keynesi közgazdaságtan a recessziós vagy depressziós időszakokban a kormányzati beavatkozást támogatja. Mindkét elméletnek megvannak az erősségei és gyengeségei, és mind a mai napig befolyásolják a gazdaságpolitikát. Ezeknek az eltérő nézeteknek a megértése kulcsfontosságú a politikai döntéshozók és a közgazdászok számára egyaránt, mivel a gazdasági növekedést és stabilitást elősegítő politikák kialakítására törekszenek.
A pénzkereslet klasszikus és keynesi elmélete különböző feltételezésekkel és következményekkel jár. A legfontosabb különbség a kettő között az, hogy a klasszikus elmélet azt feltételezi, hogy a pénzkereslet a kamatláb függvénye, míg a keynesi elmélet azt feltételezi, hogy a pénzkereslet a jövedelem függvénye.
A klasszikus elmélet szerint az egyének tranzakciós célokra – például áruk és szolgáltatások vásárlására – és elővigyázatossági célokra – például a váratlan kiadásokra való tartalékolásra – tartanak pénzt. A pénz iránti kereslet tehát a kamatláb függvénye, amely befolyásolja a pénz tartásának alternatív költségét ahelyett, hogy más eszközökbe fektetné azt. Ha a kamatláb magas, a pénz tartásának alternatív költsége magas, és az emberek kevesebb pénzt keresnek.
Másrészt a keynesi elmélet feltételezi, hogy az egyének a tranzakciós és elővigyázatossági célokon túlmenően értékmegőrzési céllal is tartanak pénzt. A pénz iránti kereslet tehát a jövedelem függvénye, mivel az emberek a jövedelmük növekedésével több pénzt fognak tartani. Ennek oka, hogy a jövedelem növekedésével az embereknek több elkölthető pénzük van, és több pénzt kell tartaniuk, hogy megkönnyítsék tranzakcióikat.
Ezeknek az elméleteknek a következményei is eltérőek. A klasszikus elmélet szerint a monetáris politika, például a pénzkínálat vagy a kamatlábak változása hatással lehet a pénz iránti keresletre és végső soron az aggregált keresletre. Ezzel szemben a keynesi elmélet azt sugallja, hogy a fiskális politika, például a kormányzati kiadások vagy adók változásai befolyásolhatják a pénz iránti keresletet és az aggregált keresletet.
Összességében, bár a pénzkereslet klasszikus és keynesi elmélete egyaránt fontos a makrogazdasági jelenségek megértésében, feltételezéseikben és következményeikben különböznek, a legfontosabb különbség a kamatláb és a jövedelem szerepe a pénzkereslet meghatározásában.
A klasszikus elmélet és a keynesi elmélet két különböző megközelítés, amelyet a jövedelem és a kibocsátás meghatározásának magyarázatára használnak egy gazdaságban.
A klasszikus elmélet azt állítja, hogy a gazdaságban mindig teljes foglalkoztatás van, és hogy az árak és a bérek alkalmazkodnak a többletkínálat vagy -kereslet megszüntetéséhez. A klasszikus elmélet feltételezi, hogy a gazdaság önszabályozó, és nincs szükség kormányzati beavatkozásra. A klasszikus elmélet szerint a pénzkínálat változásai csak az árszintet befolyásolják, a reáltermelés vagy a foglalkoztatás szintjét nem.
A keynesi elmélet ezzel szemben azt állítja, hogy a gazdaságban nem mindig van teljes foglalkoztatottság, és az árak és a bérek nem alkalmazkodnak elég gyorsan ahhoz, hogy a többletkínálatot vagy -keresletet felszámolják. A keynesi elmélet azt javasolja, hogy a kormányzat beavatkozhat a gazdaságba a kereslet ösztönzése és a foglalkoztatás növelése érdekében. A keynesi elmélet azt is állítja, hogy a pénzkínálat változásai hatással lehetnek mind az árszintre, mind a reáltermelésre vagy a foglalkoztatás szintjére.
A két elmélet közötti másik nagy különbség a megtakarításokról és a beruházásokról alkotott nézeteikben rejlik. A klasszikus elmélet azt feltételezi, hogy a megtakarítás és a beruházás mindig egyenlő, míg a keynesi elmélet szerint a megtakarítás és a beruházás nem mindig egyenlő, és kormányzati beavatkozásra lehet szükség az egyensúly helyreállításához.
Összefoglalva, a klasszikus elmélet a piaci erők fontosságát hangsúlyozza a jövedelem és a kibocsátás szintjének meghatározásában egy gazdaságban, míg a keynesi elmélet a kormányzati beavatkozás szerepét hangsúlyozza a kereslet ösztönzésében és a foglalkoztatás növelésében.