Amikor egy vállalkozás bővítéséről van szó, a vállalatok többféle megközelítést alkalmazhatnak. A vállalkozás bővítésének két gyakori lehetősége a teljes tulajdonú leányvállalatok létrehozása vagy a meglévő vállalati struktúrán belüli divíziók létrehozása. Bár mindkét lehetőség különböző módon hasznos lehet, szerkezetüket és funkciójukat tekintve alapvetően különböznek egymástól.
A teljes tulajdonú leányvállalat az anyavállalattól különálló jogi személy. Ez azt jelenti, hogy a leányvállalat saját vállalat, saját vezetéssel, igazgatótanáccsal és alkalmazottakkal. Az anyavállalat birtokolja a leányvállalat összes részvényét, így teljes ellenőrzést gyakorol a leányvállalat működése felett. Teljes tulajdonú leányvállalatokat általában akkor hoznak létre, ha egy vállalat új piacra vagy iparágba akar terjeszkedni, vagy ha egy adott üzleti egységet el akar választani a vállalat többi részétől.
A divíziók viszont nem különálló jogi személyek. Ehelyett olyan üzleti egységek, amelyek az anyavállalaton belül működnek. A divíziók jellemzően akkor jönnek létre, amikor egy vállalat termékvonal, földrajz vagy ügyfélszegmens szerint kívánja megszervezni tevékenységét. Minden részlegnek saját vezetési struktúrája van, de végső soron minden részleg ugyanannak az anyavállalatnak tartozik elszámolással.
A százszázalékos tulajdonú leányvállalat létrehozásának egyik fő előnye, hogy lehetővé teszi az anyavállalat számára, hogy korlátozza felelősségét. Ha a leányvállalat pénzügyi bajba kerül, vagy jogi eljárás indul ellene, az anyavállalat vagyona általában védve van. Emellett a leányvállalat hatékony módja lehet egy új piacra való belépésnek, mivel lehetővé teszi az anyavállalat számára, hogy új márkaidentitást hozzon létre, és kapcsolatokat építsen ki az adott piac ügyfeleivel és beszállítóival.
Másrészről a divíziók költséghatékonyabbak lehetnek a működésüket megszervezni kívánó vállalatok számára. A különböző termékcsaládok vagy ügyfélszegmensek számára különálló részlegek létrehozásával a vállalat jobban összpontosíthatja erőforrásait, és marketing- és értékesítési erőfeszítéseit meghatározott célcsoportokra szabhatja. Ráadásul a divíziók könnyebben kezelhetők, mint a teljes tulajdonú leányvállalatok, mivel mindannyian ugyanannak a jogi személynek a részét képezik.
Összefoglalva, bár a teljes tulajdonú leányvállalatok és a divíziók első pillantásra hasonlónak tűnhetnek, szerkezetük és funkciójuk alapvetően különbözik egymástól. A teljes tulajdonú leányvállalatok különálló jogi személyek, amelyek lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy korlátozzák felelősségüket és új piacokra terjeszkedjenek, míg a divíziók olyan üzleti egységek, amelyek az anyavállalaton belül működnek, és lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy tevékenységüket termékvonal, földrajz vagy ügyfélszegmens szerint szervezzék. A két struktúra közötti választás végső soron a vállalat konkrét céljaitól és prioritásaitól függ.
A teljes tulajdonú divízió olyan különálló üzleti egység vagy leányvállalat, amely teljes egészében az anyavállalat tulajdonában van. Ez azt jelenti, hogy az anyavállalat teljes ellenőrzést gyakorol a részleg működése, irányítása és döntéshozatali folyamatai felett. Az anyavállalat létrehozhatta a részleget a növekedési stratégiája részeként, vagy felvásárolhatott egy meglévő vállalatot, és azt teljes tulajdonú részleggé alakította.
A teljes tulajdonú részleg különálló egységként működik, saját alkalmazottakkal, eszközökkel és kötelezettségekkel. Saját márkaidentitással, termékekkel és szolgáltatásokkal rendelkezhet, vagy igazodhat az anyavállalat kínálatához. A részleg felelős a saját nyereségéért és veszteségéért, de ezek végső soron az anyavállalat pénzügyi kimutatásaiban jelennek meg.
A kizárólagos tulajdonú részleg előnyei közé tartozik, hogy az anyavállalat teljes ellenőrzést gyakorolhat a részleg működése felett, és integrálni tudja a részleg tevékenységét a szervezet többi részével. Ez nagyobb hatékonyságot, költségmegtakarítást és stratégiai összehangolást eredményezhet. Vannak azonban potenciális hátrányok is, mint például a divízió létrehozásához és irányításához szükséges jelentős befektetések és erőforrások szükségessége, valamint az egyetlen üzleti egységre való túlzott támaszkodás kockázata.
A leányvállalat olyan vállalat, amely egy másik vállalat, az úgynevezett anyavállalat tulajdonában és ellenőrzése alatt áll. Az anyavállalatnak lehet többségi vagy kisebbségi részesedése a leányvállalatban, de a leányvállalat önállóan működik, saját vezetőséggel és igazgatótanáccsal. Az anyavállalat használhatja a leányvállalatot arra, hogy új piacokra terjessze ki tevékenységét, vagy diverzifikálja üzleti tevékenységét.
A teljes tulajdonú leányvállalat viszont olyan leányvállalat, amely teljes egészében az anyavállalat tulajdonában van. Ez azt jelenti, hogy az anyavállalat 100%-os tulajdonjoggal és ellenőrzéssel rendelkezik a leányvállalat felett. A 100%-os tulajdonú leányvállalat önálló jogi személyként működik, saját irányítási struktúrával, igazgatótanáccsal és pénzügyi kimutatásokkal.
A leányvállalat és a százszázalékos tulajdonú leányvállalat közötti fő különbség az anyavállalat tulajdonosi és ellenőrzési szintje a leányvállalat felett. Míg a leányvállalatnak lehetnek más befektetői vagy részvényesei, addig a teljes tulajdonú leányvállalat teljes egészében az anyavállalat tulajdonában és ellenőrzése alatt áll.
A leányvállalat vagy százszázalékos tulajdonú leányvállalat létrehozására vonatkozó döntés számos tényezőtől függ, például az anyavállalat stratégiai célkitűzéseitől, a szükséges ellenőrzés szintjétől és annak az országnak a szabályozási környezetétől, ahol a leányvállalat működni fog. A teljes tulajdonú leányvállalatok nagyobb ellenőrzést és rugalmasságot biztosíthatnak az anyavállalat számára, de nagyobb pénzügyi és jogi felelősséggel is járnak.