A leltárkönyvelés a vállalkozáson belüli és kívüli áruforgalom nyomon követésének és kezelésének folyamata. Ez lényeges része minden olyan üzleti tevékenységnek, amely fizikai árukkal foglalkozik. A megfelelő leltárkönyvelés segít a vállalkozásoknak nyomon követni a készletszinteket, nyomon követni az eladott áruk költségét, és megalapozott döntéseket hozni a beszerzésről és az értékesítésről. A készletnyilvántartási módszerek különböző típusai léteznek, mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Ebben a cikkben a leltárkönyvelés leggyakoribb típusait tárgyaljuk.
1. First-In, First-Out (FIFO)
A FIFO a leltárkönyvelés olyan módszere, amelyben a legrégebbi leltári tételeket adják el vagy használják fel először. Ez azt jelenti, hogy az eladott áruk költsége (COGS) a legrégebbi készleten lévő tételek bekerülési értékén alapul, míg a fennmaradó készlet értéke a legújabb tételek bekerülési értékén. A FIFO jó választás olyan vállalkozások számára, amelyek romlandó árukkal foglalkoznak, vagy amelyek el akarják kerülni az elavult készletek tartását. A haszonkulcsok pontos kiszámításához is jó módszer.
2. Last-In, First-Out (LIFO)
A LIFO a FIFO ellentéte, ahol a legújabb tételeket adják el vagy használják fel először. Ez azt jelenti, hogy a COGS a készleten lévő legújabb tételek bekerülési értékén alapul, míg a fennmaradó készlet értéke a legrégebbi tételek bekerülési értékén. A LIFO jó módszer azon vállalkozások számára, amelyek minimalizálni szeretnék az adókat, mivel a COGS növelésével csökkentheti az adóköteles jövedelmet.
3. Súlyozott átlagköltség
A súlyozott átlagköltség módszer a készleten lévő összes leltári tétel átlagköltségét számítja ki. Ez azt jelenti, hogy a COGS és a fennmaradó készlet értéke az összes tétel átlagköltségén alapul. Ez a módszer jó választás olyan vállalkozások számára, amelyek nagyszámú, hasonló költségű leltári tétellel rendelkeznek.
4. Egyedi azonosítás
Az egyedi azonosítás a készletnyilvántartás olyan módszere, amelyben minden egyes tétel költségét egyedileg követik nyomon. Ezt általában nagy értékű vagy egyedi tételek, például műtárgyak vagy egyedi gyártású termékek esetében alkalmazzák. Ez a módszer a legpontosabb, de időigényes és költséges lehet.
Összefoglalva, a megfelelő készletnyilvántartási módszer kiválasztása kulcsfontosságú minden olyan vállalkozás számára, amely fizikai árukkal foglalkozik. Mindegyik módszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai, és a vállalkozásoknak azt kell választaniuk, amelyik a legjobban megfelel az igényeiknek. A megfelelő leltárkönyvelés segíti a vállalkozásokat abban, hogy megalapozott döntéseket hozzanak a beszerzésről és az értékesítésről, nyomon kövessék az eladott áruk költségét, és pontosan kiszámítsák a haszonkulcsot.
A számvitelben és a könyvelésben általában ötféle leltártípus létezik. Ezek a következők:
1. Nyersanyag-készlet: Ez azokra az árukra és anyagokra vonatkozik, amelyeket egy termék gyártási folyamatában használnak fel.
2. Folyamatban lévő termelés készlete: Azokra az árukra és anyagokra vonatkozik, amelyek jelenleg a gyártási folyamatban vannak, de még nem készültek el.
3. Késztermékek készlete: Ez az értékesítésre vagy forgalmazásra kész végtermékekre vonatkozik.
4. Karbantartási, javítási és üzemeltetési (MRO) készlet: Ez azokra az árukra és anyagokra vonatkozik, amelyeket a termelési folyamat támogatására használnak, mint például szerszámok, gépek és biztonsági berendezések.
5. Konzignációs készlet: Ez azokra az árukra vonatkozik, amelyek egy vállalkozás birtokában vannak, de valaki más tulajdonában vannak, azzal a szándékkal, hogy a tulajdonos nevében értékesítse őket. Ebben az esetben a vállalkozás közvetítőként jár el, és jutalékot kap az eladáson.
A leltárkönyvelés két típusa az örökös leltárkönyvelés és az időszakos leltárkönyvelés.
Az örökös leltárkönyvelés során a készletszinteket valós időben, számítógépes rendszer segítségével követik nyomon. Minden egyes értékesítéskor a készletszintek automatikusan frissülnek, és az eladott áruk költségét a készlet átlagköltsége alapján számítják ki. Ez a módszer pontosabb és naprakészebb képet ad a készletszintekről és a költségekről.
Ezzel szemben az időszakos leltárkönyvelés során egy adott időszak, például egy hónap vagy egy év végén fizikailag megszámolják a készletet. Az eladott áruk költségét úgy számítják ki, hogy a záró készlet értékét kivonják a kezdő készlet értékéből, és hozzáadják az időszak során végrehajtott vásárlások költségét. Ez a módszer egyszerűbb és olcsóbb, mint az örökös leltárkönyvelés, de nem biztos, hogy pontos képet ad a készletszintekről és a költségekről az egész időszak alatt.
A készletnyilvántartás e két módszere közötti választás a vállalkozás méretétől, a készlet összetettségétől és a pénzügyi beszámoláshoz szükséges pontossági szinttől függ.
A leltárszámlák három típusa a következő:
1. Nyersanyagok leltárszámlája: Ez a számla tartalmazza az összes olyan nyersanyagot, amelyet egy termék előállításához vásárolnak. Ide tartoznak az olyan anyagok, mint a fa, acél, műanyag stb., amelyeket a végtermék előállításához használnak fel.
2. Folyamatban lévő termelés (WIP) készletszámla: Ez a számla tartalmazza az összes olyan anyagot, amelyet részben már feldolgoztak, de még nem fejeztek be. Tartalmazza a termék előállításához felmerült munka- és általános költségeket.
3. Késztermékek készletszámlája: Ez a számla tartalmazza az összes eladásra kész kész készterméket. Tartalmazza a termék előállítása során felmerült nyersanyag-, munka- és általános költséget.
Ez a három készletszámla létfontosságú a termékeket előállító vagy fizikai árukat értékesítő vállalkozások számára, mivel segít az eladott áruk költségének és a készleten lévő készletek értékének nyomon követésében. A készletszámlák megfelelő kezelése elengedhetetlen a pontos pénzügyi nyilvántartások vezetéséhez, a pénzforgalom kezeléséhez és a megalapozott üzleti döntések meghozatalához.