Vállalkozás tulajdonosaként fontos, hogy tisztában legyen cége pénzügyi helyzetével. A pénzügyi menedzsment egyik olyan aspektusa, amelyet gyakran figyelmen kívül hagynak, a behajthatatlan követelések költségének becslése. A behajthatatlan követelés kiadás az a pénzösszeg, amelyet egy vállalkozás nem tud beszedni a vevőitől vagy ügyfeleitől. A behajthatatlan követelések költségének becslése minden méretű vállalkozás számára létfontosságú, mivel jelentős hatással lehet a pénzforgalomra és a nyereségességre.
A vállalkozások többféle módszert is alkalmazhatnak a behajthatatlan követelések költségének becslésére. Az egyik gyakori megközelítés a múltbeli adatok felhasználása. A múltbeli követelések és a követelések leírásának elemzésével a vállalkozások kiszámíthatják az eladások átlagos százalékos arányát, amely várhatóan követeléshiánnyá válik. Ez a módszer hasznos lehet olyan vállalkozások számára, amelyek hosszú működési múlttal és állandó ügyfélkörrel rendelkeznek.
Egy másik módszer a behajthatatlan követelések költségének becslésére az iparági referenciaértékek használata. A vállalkozások felkutathatják az iparágukra vonatkozó átlagos behajthatatlan követelések arányát, és ezt az információt felhasználhatják saját behajthatatlan követelés-ráfordításaik becsléséhez. Ez a módszer különösen hasznos lehet olyan új vállalkozások számára, amelyek nem rendelkeznek hosszú működési múlttal, vagy olyan vállalkozások számára, amelyek magas hitelkockázatú iparágakban működnek.
Függetlenül attól, hogy milyen módszert használnak a behajthatatlan követelések költségének becslésére, fontos, hogy a vállalkozások rendszeresen felülvizsgálják és kiigazítsák becsléseiket. A gazdaságban bekövetkező változások, az iparági trendek és az ügyfelek fizetési magatartása mind befolyásolhatják a behajthatatlan követelések becslésének pontosságát. A becslések rendszeres felülvizsgálatával és kiigazításával a vállalkozások biztosíthatják, hogy pénzügyi kimutatásaik pontosan tükrözzék pénzügyeik állapotát.
A vállalkozások a behajthatatlan követelések kiadásainak becslésén túlmenően lépéseket tehetnek a behajthatatlan követelések kockázatának minimalizálása érdekében. Ez magában foglalhatja a hitelezési irányelvek és eljárások bevezetését, az új ügyfelek hitelképességének ellenőrzését, valamint egyértelmű fizetési feltételek és behajtási folyamatok kialakítását. A hitelkockázat proaktív kezelésével a vállalkozások csökkenthetik a bedőlt követelések valószínűségét, és javíthatják általános pénzügyi helyzetüket.
Összefoglalva, a behajthatatlan követelések kiadásainak becslése a pénzügyi menedzsment egyik fontos szempontja minden méretű vállalkozás számára. A múltbeli adatok vagy iparági referenciaértékek felhasználásával a vállalkozások megbecsülhetik az adott időszakban várhatóan felmerülő behajthatatlan követelések összegét. A becslések rendszeres felülvizsgálata és kiigazítása elengedhetetlen a pénzügyi kimutatások pontosságának biztosításához. Emellett a vállalkozások lépéseket tehetnek a behajthatatlan követelések kockázatának minimalizálására és általános pénzügyi egészségük javítására.
A bedőlt követelés becslésének három módszere a következő:
1. Az értékesítés százalékos arányának módszere: Ez a módszer a bedőlt követeléseket a teljes értékesítés százalékában becsüli meg. A százalékos arány a múltbeli adatokon és az iparági trendeken alapul. Például, ha egy vállalat a múltban a teljes értékesítés 2%-ának megfelelő összegű követelésveszteséggel rendelkezik, akkor a folyó évre a teljes értékesítés 2%-ának megfelelő összegű követelésveszteséget becsülhet.
2. Követelések öregedése módszer: Ez a módszer a behajthatatlan követeléseket annak elemzésével becsüli meg, hogy egy számla mennyi ideje van kint. Az öregedési ütemtervek a számlákat életkoruk alapján kategorizálják, például 0-30 nap, 31-60 nap, 61-90 nap és 90 napnál több nap. A vállalat a követelések egyes kategóriáinak adott időszakban jellemzően leírásra kerülő százalékos aránya alapján becsülheti meg a behajthatatlan követeléseket.
3. Speciális azonosítási módszer: Ez a módszer úgy becsüli meg a bedőlt követeléseket, hogy azonosítja azokat a konkrét ügyfélszámlákat, amelyek valószínűleg nem fognak fizetni. Ezt a módszert akkor alkalmazzák, ha a vállalatnak konkrét ismeretei vannak az ügyfél pénzügyi helyzetéről, például csődről vagy fizetésképtelenségről. A vállalat a nemfizetés valószínűsége alapján megbecsülheti az adott ügyfélszámlára vonatkozó behajthatatlan követelést.
A behajthatatlan követelések költsége azért becslés, mert azt a pénzösszeget jelenti, amelyet a vállalat várhatóan elveszít a tartozásukat nem fizető ügyfelektől. Ez a becslés a múltbeli tapasztalatokon, az iparági trendeken és egyéb releváns tényezőkön alapul, amelyek befolyásolhatják annak valószínűségét, hogy az ügyfelek nem fizetnek.
Ennek eredményeként a behajthatatlan követelések ráfordítása nem egy pontos összeg, hanem inkább egy előrejelzés arról, hogy mennyi pénzt veszíthet a vállalat azoktól az ügyfelektől, akik nem fizetik ki tartozásukat. Ez azt jelenti, hogy a behajthatatlan követelések költségének tényleges összege eltérhet a becsült összegtől, attól függően, hogy hány ügyfél nem teljesíti a fizetési kötelezettségeit.
A behajthatatlan követelések költségének elszámolására a vállalatok jellemzően az értékvesztés módszerét alkalmazzák, amely magában foglalja egy értékvesztési számla létrehozását, amelyet a követelések egyenlegének ellentételezésére használnak. Az értékvesztési számla a várhatóan felmerülő rossz követelések becsült összegén alapul. Amikor egy ügyfél nem teljesíti a fizetési kötelezettségét, a vállalat a behajthatatlan követelést költségként számolja el, és ennek megfelelően csökkenti az értékvesztési számlát.
Összességében a behajthatatlan követelések költsége becslés, mivel olyan tényezőkön alapul, amelyek idővel változhatnak, és a ténylegesen felmerülő behajthatatlan követelések tényleges összege alapján ingadozásoknak van kitéve. Azonban az értékvesztés módszerének alkalmazásával a vállalatok pontosabb képet alkothatnak a pénzügyi helyzetükről, és biztosíthatják, hogy a tartozásaikat nem fizető ügyfelekből eredő potenciális veszteségekkel számolnak.
A két leggyakrabban használt módszer a behajthatatlan követelések becslésére az értékesítés százalékos arányának módszere és a követelések öregedésének módszere.
Az eladások százalékos arányának módszere úgy becsüli meg a behajthatatlan követeléseket, hogy a múltbeli hiteleladások százalékos arányát alkalmazza az aktuális időszak eladásaira. Ez a módszer feltételezi, hogy a hitelértékesítések bizonyos százaléka végül behajthatatlanná válik. Ez a módszer azonban nem veszi figyelembe az egyes vevők hitelképességét, és a behajthatatlan követelések túl- vagy alulbecslését eredményezheti.
Másrészt a követelések kormeghatározásának módszere a kintlévőségek korának elemzésével és a behajthatatlan összegek százalékos arányának az egyes korosztályokhoz való hozzárendelésével becsli a behajthatatlan követeléseket. Ez a módszer figyelembe veszi az egyes vevők hitelképességét, és pontosabb becslést ad a rossz követelésekről.
Ezért a követelések kormeghatározásának módszerét általában pontosabbnak tekintik, mint az értékesítés százalékos arányának módszerét. Ugyanakkor részletesebb és pontosabb információkat igényel az egyes vevőkről és azok fizetési előzményeiről. A két módszer kombinációja ajánlott a két módszer kombinációjának alkalmazása, hogy pontosabb becslést kapjunk a rossz követelésekre vonatkozóan.